Horváth Lajos Ottó is felmondott Vidnyánszky Attilánál: kitálalt a hosszú levelében mindenről
Horváth Lajos Ottó Szász Júliával egyetemben beadta a felmondását a Nemzeti Színházban.
Ahogy ma mi is megírtuk, Szász Júlia felmondott a Nemzeti Színházban: novemberi balesete következtében fizikai és lelki sérüléseket szenvedett, és csalódot, ahogy mindezt a teátrum és annak vezetője kezelte.
Horváth Lajos Ottó volt a másik érintett színész a balesetben, kolléganője után ő is felmondott Vidnyánszky Attilánál.
Horváth Lajos Ottó és a Nemzeti Színház
A színész hosszú, nyílt levelet tett közzé a Facebook-oldalán, melyben nem csupán az esetről, de az igazgató hozzáállásáról is kitálalt. A levelét változtatás nélkül közöljük:
A sértett színész kihangsúlyozta, a sérülésein túl az fájt neki a legjobban, hogy őt tették felelőssé a baleset miatt.
Mint ismert, 2023 novemberében történt meg a magyar színházi élet egyik legsúlyosabb balesete. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Rómeó és Júlia című előadás közben sérült meg a színpad és a kulisszák határán.
A vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhantak több métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindkettejüket meg kellett műteni, fizikai és mentális rehabilitációjuk hónapokig tartott.
Döbbenetes, Vidnyánszky Attila hogy viselkedett: a nemzet színészével ilyet még nem tettek
Vidnyánszky Attila nem adott választ a kérdésre, hogy miért nem ő hívta fel Kulka Jánost a kitüntetéssel, ahogy ez 24 éven keresztül szokás volt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- nemzeti színház