
A magyar színész válása után harmadszor is apa lesz - Így osztotta meg az örömhírt
Homonnay Zsolt, az Operettszínház sztárja harmadszorra lesz apa.

Homonnay Zsolt, a Budapesti Operettszínház sztárja és táncművész párja, Földesi Anita babát várnak. A Ripost információi szerint Anita már túl van a terhessége felén, és jól viseli a babavárás minden pillanatát. A gólyahírt a 48 éves színész is megerősítette a lapnak.
- A hír igaz, valóban gyerekünk fog születni, nagyon boldogok vagyunk! Anita nagyon jól van, és mindketten alig várjuk, hogy megszülessen a pici - mondta szűkszavúan a napilapnak a színész, aki Marosvásárhelyen tanul rendezői szakon, ahol épp tart a vizsgaidőszak.
Homonnay Zsoltnak már van két fia, Zsombor és Bulcsú. Édesanyjuk Polyák Lilla színésznő, akivel 2015 decemberében jelentették be, hogy 20 együtt töltött év és 15 esztendő házasság után elválnak. Egyikük sem maradt sokáig egyedül.

Polyák Lilla 2016 márciusában árulta el, hogy az éve elején egymásba szerettek Gömöri András Mátéval. A 16 évvel fiatalabb színész 2017 áprilisában Lillafüreden megkérte a színésznő kezét, majd a legnagyobb titokban 2018 júliusában össze is házasodtak.
Homonnay Zsolt 2016 áprilisában, egy premieren jelent meg először Anitával, akivel 15 éve ismerik egymást, de kapcsolatuk csak három éve mélyült el. Júliusban jegyezték el egymást, és a táncművész - akinek előző kapcsolatából már van egy fia, Márk - még idén világra hozza közös gyermeküket.
Polyák Lilla és Homonnay Zsolt fiai
Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, az Operettszínház ismert művészei 2016-os válásukat megelőzően 20 évig voltak együtt. 15 évig tartó házasságukból két gyermekük született, Zsombor és Bulcsú. A fiúkat a válást követően is közösen nevelik.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
OLVASD EL EZT IS!