Két hónapig küzdött! Váratlanul elhunyt Helyey László színművész

66 évesen

Életének 66. évében elhunyt Helyey László színművész.

Életének 66. évében január 3-án, pénteken meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész - tudatta szűkszavúan az Újszínház az MTI-vel.

Az Újszínház a népszerű magyar színészt a saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Tüdőembóliával kórházba került

November elején derült ki, hogy Helyey László tüdőembóliával kórházi kezelésre szorul. A Soproni Petőfi Színházban Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékára készült, amikor a próbák alatt érezte, hogy szervezete legyengült - hamar kifulladt, néha alig kapott levegőt. A november 23-i bemutató előtt két héttel kénytelen volt visszaadni a szerepet.

Miután 2013 tavaszán egy próbán elesett, és kivizsgálásra küldték, kiderült, hogy folt van a tüdején. Május óta húzódott a kezelés, de a novemberi próbán rátört folyamatos rosszullétek után belátta, nincs mit tovább halasztani.

Súlyos tüdőembóliával kórházi kezelésre szorult, légzését oxigénmaszkkal segítették. December elejére sem javult állapota, fulladásának okát még ekkorra sem tudták kideríteni az orvosok.

Humorérzéke a kórházban sem hagyta el, családja és kollégái gyakran látogatták. Fél órával ezelőtt aztán a Jászai Mari-díjas színművész váratlan és szűkszavú halálhírét közölte az Újszínház az MTI-vel.

Film és szinkronszerepek

Helyey László 1948. május 2-én született  Újpesten. Pályafutását 1968-ban amatőr színészként kezdte az Universitas Együttesben. 1975-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 

Őket gyászolta az ország 2013-ban

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezt követően a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahova 1984-ben és 1989-ben is visszatért. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja. Játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban és a Soproni Petőfi Színházban is.

Az Újszínház társulatának tagja volt, A gyertyák csonkig égnek, a Vendégség és az Országjáró Mátyás király című előadásokban játszott. Utolsó bemutatója A bolondok grófja volt az Újszínházban 2013 októberében. 1991-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Közel félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott. Már főiskolásként filmezni kezdett: Köcsög Pistát játszotta A törökfejes kopjában, szatirikus szerepet alakított a Bástyasétány '74-ben. Filmjei között találjuk az Akli Miklós című Mikszáth-adaptációt, a Hajnali háztetők, az Érzékeny búcsú a fejedelemtől, a Sose halunk meg, a Szamba, A Hídember vagy a Magyar vándor című alkotásokat.

Számos világsztárnak adta a magyar hangját, így ő szólaltatta meg Gérard Depardieu-t, Donald Sutherlandet, Morgan Freemant vagy Michael Gambont is.

Fotó: MTI/Sándor Katalin, Új Színház/WPHOTO

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük