Íme Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter négy sármos, felnőtt fia: egyik helyesebb, mint a másik
Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter így nézte a BL-döntőt négy, felnőtt fiával.
Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter megmutatta négy, felnőtt fiát, közös fotót posztolt velük.
Dr. Hegedűs Zsolt fiai
Dr. Hegedűs Zsolt lett a Tisza-kormány egészségügyi minisztere, aki igen emlékezetes bemutatkozóval lépett be a politikai életbe, amikor a párt eredményváróján a színpadon egy nagyon mókás táncot lejtett. A miniszter előadása még a nemzetközi sajtót is bejárta, így nem csoda, hogy a parlament lépcsőjén is elismételte a beiktatás után.
Ugyan úgy fest, Hegedűs Zsolt az eddig történtek alapján az "emberarcú politikus" iskolapéldája, hiszen elnézve derűs megjelenését és közvetlenségét mindenki úgy érezheti, hogy elérhető és megközelíthető. Magánéletéről egyelőre azonban keveset tudni, most viszont megmutatta négy felnőtt fiát.
"Egy hosszú hét után a négy fiaddal együtt nézni a Bajnokok Ligája-döntőjét: megfizethetetlen érzés" - írta a politikus a Facebook-oldalán közzétett fotóhoz, melyen négy felnőtt fiával látható, amint az Arcenal-Paris Saint-Germain meccset nézték szombat este.
Jól látszik, hogy a miniszter fiai már meglett, felnőtt férfiak és nem mellesleg, egyik helyesebb, mint a másik. Hegedűs Zsolt követőit is egy emberként üdvözölték a családi fotót, rengeteg komment érkezett a poszt alá:
"Gratulálok a szép családodhoz, kedves Zsolt Miniszter!" - írta az egyik hozzászóló.
"Ez nem semmi!! Ennyi pasi egy lakásban.... Nem irigylem a feleségét amikor a zoknikat pározza a fregoliról.." - jegyezte meg egy másik humorosan.
Magyar Péternek ilyen szép szőke hajú a húga: ritka képen az egész családja
Magyar Péter családi fotót posztolt, így szép húga van, aki tavaly szeptemberben vonult oltár elé.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















