A Házasság első látásra Ritája arca totál más lett a plasztika után: előtte–utána fotók

A Házasság első látásra Ritáját fel sem lehet ismerni, beavatkozások során esett át a műsor óta.

Házasság első látásra Rita plasztikája
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

A Házasság első látásra Ritájára túlzás nélkül rá sem lehet ismerni az arcfiatalító kezelés után.

Házasság első látásra Rita plasztikája

A TV2 realityműsora, a Házasság első látásra bőven tartogatott meglepetéseket idén is, az egyik legnagyobb figyelmet azonban kétségtelenül Rita és Sanya kapcsolata kapta. A pár története már a műsor elején viharosan indult, hiszen Sanya nyíltan kijelentette, hogy az 55 éves Ritánál fiatalabb feleségre számított. A konfliktusok azóta sem csitultak, a legutóbbi adások alapján pedig már a válás gondolata is felmerült közöttük.

Rita eközben hatalmasat változtatott a megjelenésén, egészen másképp fest most, mint ahogy a műsorban megismertük. Az elmúlt hónapokban fiatalító arckezelés-sorozaton esett át, amely teljesen új külsőt kölcsönzött neki. Mint elmondta, a beavatkozás elsősorban az arcbőr feszesítésére és a ráncok finomítására irányult.

- Mivel elég későn kezdtem a kezelést, ezért nem teljesen simult ki az adott terület, a homlok, így szükség volt egy kis pótlásra, hyaluronsavval. (…)Tehát ezeket a nagyon apró, most már mondhatni tényleg láthatatlan kis ráncokokat, amik előzőleg igencsak mély ráncok voltak, azokat ezzel a hyaluronnal, a doktornő nagyon-nagyon apró, pici kis tűszúrásokkal feltöltötte - mesélte.

A 24.hu a cikkében azt írja, a műsor nézőit és Rita követőit is megosztotta a végeredmény, vannak, akik szerint csodálatos, milyen változást értek el, míg mások úgy vélik, nem is lehet ráismerni, de negatív értelemben.

Gáspár Evelin ilyenre plasztikáztatta az arcát: kapott érte hideget-meleget

Gáspár Evelin vélhetően nem volt elégedett arca adottságaival, ezért a plasztika mellett döntött.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük