Szó nélkül elhagyta a férje: a TV2 sztárja az esti műsorból tudta meg, miért
A Házasság első látásra Brumija a tévében indokolta meg a szakítást, felesége, Reni a nézőkkel együtt tudta meg, miért hagyta el a férje.

A héten mi is beszámoltunk róla, immár hivatalos, hogy a Házasság első látásra második évadának házaspárjai közül senki nem maradt együtt: az utolsó páros, Reni és Brumi is szétmentek. Ráadásul nem is akárhogy, a férfi szó nélkül hagyta el a feleségét.
Külön-külön adtak interjút a Tények Plusznak, először Reni, aki elmondta, hogy egy harmadik fél, szintén a műsor egyik szereplője, Orsi játszott közre abban, hogy szakítottak – ide kattintva olvashatod el, pontosan mi történt.
Házasság első látásra Renijének és Brumijának szakítása
Az is kiderült Reni interjújából, hogy Brumi az orsis konfliktus után teljesen megszakította vele a kommunikációt.

Egy nappal később a férfi is a TV2 kamerái elé állt, elmondta, az ő szemszögéből mi volt a szakítás oka.
– Mi már nem alkotunk egy párt. Ezt a döntést igazából én hoztam meg. Azt gondolom, elég sok kompromisszumot és áldozatot hoztam ezért a kapcsolatért, és sokszor azt éreztem, nem kapok cserébe vissza mindent. És Reninek van egy olyan fajta habitusa, amivel nem nagyon tudok azonosulni. Ez a műsor közben is kiderült, hogy nagyon sok mindenben nem egyezünk.

Reni az Instagramon keresztül reagált az elhangzottakra, mivel Brumi szó nélkül kilépett az életéből, ezeket az indokokat ő is a tévéből tudta meg. Hiába próbált volt férjével beszélni a válási procedúra során, az is sikertelen volt.
– Nem, egyszer az ügyintézés alatt próbáltam vele beszélgetni, de maradjunk annyiban, hogy sikertelen volt az is. Én is a tegnapi Tények Pluszból tudtam meg, hogyan is gondolkozott Peti. Ezt velem már nem osztotta meg – írta meg szavait a Blikk.
A köztévé műsorvezetőjét elhagyta a felesége: egy évvel fiuk születése után váltak el
A köztévé népszerű műsorvezetője, Fodor Imre nem sokszor beszél a válásról.
ElolvasomCover-fotó: TV2