Havas Henrik nyugdíján pörög a net: ilyen hihetetlen összeget keres minden hónapban
Havas Henrik elképesztő összegű nyugdíjat kap minden egyes hónapban.
Újra Havas Henrik anyagi dolgain pörög a net, miután nyíltan elárulta, hogy mennyi nyugdíjat kap havonta. Közben azt is elmesélte, hogy szerinte mindez minek köszönhető.
Havas Henrik nyugdíja
Míg februárban arról esett szó, hogy mennyi pénz ütötte a markát akkor, amikor a TV2 Mokkájának műsorvezetői székében ült, most a nyugdíjáról beszélt kendőzetlenül Havas Henrik a Magyar Közöny című podcast legutóbbi adásában - szúrta ki a Blikk.

Pontosan 481 ezer forintos nyugdíjat kap minden egyes hónapban Havas Henrik, aki ezzel együtt azonban keményen bírálta a hazai nyugdíjrendszert, szerinte az ugyanis teljesen igazságtalan.
- Több mint 220 ezer embernek 120 ezer forint alatt van a nyugdíja - olvashatók felháborodott szavai az atv.hu oldalán.
Emellett azt is részletezte, hogy az ő magas nyugdíja csakis a kemény munkának köszönhető, és annak, hogy aktív évei alatt egyszerre több munkahelyen is be volt jelentve. Újságírói és műsorvezetői tevékenységei mellett a Szegedi Tudományegyetemen, valamint egy magánegyetemként működő cég vezérigazgatójaként is dolgozott például.
- Az én időmben senki nem keresett nálam többet a televíziózásban legálisan. (…) K*rva sokat kell dolgozni, és akkor k*rva sok pénzt lehet keresni - emelte ki a korábbi interjújában.
Havas Henrik pályaútja kicsit sem volt unalmasnak mondható, rengeteg tevékenységi körben kamatoztatta tehetségét és rátermettségét. Amellett, hogy Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, címzetes államtitkár, címzetes egyetemi docens, önkormányzati képviselő és a Budapest Média Intézet alapítója volt, több sikeres könyvet is írt.
Hiába top magyar színésznő, 29 ezer forint nyugdíjat becsültek neki: ezt mondta róla
Für Anikónak egy szakember számításai szerint a 30 ezer forintot sem fogja elérni a nyugdíja.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















