Haumann Máté titokban megnősült: íme a gyönyörű Edit, akivel évek óta együtt van

Haumann Máté az Oppenheimer című film kapcsán árulta el, hogy párja immár a felesége.

Haumann Máté megnősült
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Haumann Máté számára az elmúlt időszak több szempontból volt sikeres: szerepet kapott a 2023-as év egyik legnagyobb filmjében, az Oppenheimerben, illetve a magánélete is szerencsésen alakult - titokban feleségül vette a párját.

Az utóbbira a Heti TV YouTube-csatorna Hogy vagy? című műsorában derült fény.

Haumann Máté megnősült

A beszélgetésben épp a fent már említett mozifilmről volt szó. Elmesélte, hogyan történt a casting Christopher Nolan alkotásában, majd azt a pillanatot is felelevenítette, ahogyan az ügynöke közölte, őt választották ki.

- Egy hónap múlva jelentkeztek. Az ügynököm hívott, hogy állok-e vagy ülök. Épp a kisboltba tartottam, mentem a kapu felé. Megkaptam a szerepet a Nolan-filmben.

Ezután derült fény arra, hogy kedvese, Nagyistók Edit immár a felesége. Ugyanis megkérte az ügynökét, hívja vissza öt perc múlva, majd így folytatta a történetet:

- Fel akartam menni, hogy - most már - a feleségemnek is elmondjam a hírt. Kihangosítottam a telefont, és kértem az ügynökömet, hogy mondja el még egyszer ezt a dolgot. Így meg tudtuk ünnepelni.

haumann
Fotó: Femina/Rátkai Márk

A színész és gyönyörű kedvese egyébként évek óta együtt vannak. Nem sokszor mutatkoznak nyilvánosan, a 2021-es Televíziós Újságírók Díja átadóján viszont együtt mosolyogtak a fotósoknak.

A TV2 műsorvezetőnője és férje esküvői címlapfotón: titokban házasodtak össze

Képes összeállításunkban megnézheted, kik voltak azok a hazai sztárok, akik 2023-ban oltár elé álltak.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük