A magyar énekesnőt gyászolja ma az ország! Úgy halt meg, hogy nem ismerték el a tehetségét
Az egyik legismertebb énekesnő volt, de nem tüntették ki.
Ma búcsúztatják Harangozó Terit. A 2015. szeptember 8-án, 72 évesen elhunyt sztár az ország egyik legismertebb énekesnője volt.
Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerne tőle legalább egy dalt, tehetségét számtalan fesztiválon díjazták, ám állami elismerésben nem részesült.
Állami elismerést nem kapott
1977-ig Harangozó Teri volt az egyetlen női előadó Magyarországon, akinek Kovács Katin, Koncz Zsuzsán és Zalatnay Saroltán kívül önálló nagylemeze jelenhetett meg. Körülbelül száz dala jelent meg kislemezen, négy önálló albuma van.
Kubától Kanadán át az Egyesült Államokig sok országban fellépett, tehetségét itthon mégsem ismerték el egyetlen állami kitüntetéssel sem.
"Harangozó Teri a közönség szeretetén kívül, elismerést csak Tőlünk kapott, négy éve vehette át a Tisztelet Társasága elismerését. Meggyőződésem, hogy a szeretet és tisztelet, nem csak az élőknek jár.
Ezért döntöttem úgy: mindent megteszek, hogy méltóképpen tudjon mindenki elbúcsúzni Teritől, akinek művészete boldog perceket okozott, hosszú évtizedeken keresztül. A család támogatta az elképzeléseimet és elfogadta a segítséget. A méltó búcsút megszerveztük" - tudatta közleményben Schmuck Andor, a néhai énekesnő közeli barátja.
Harangozó Teritől rajongói szeptember 26-án reggel 10 órakor a Szent István Bazilikában köszönhetnek el, a ravatalnál Aradszky László, Koós János, Poór Péter és Szirmai László búcsúzik. Az emlékkönyvbe bárki belejegyezheti búcsúzó gondolatait, a könyv legvégül a családé lesz.
Szívrohammal került kórházba a 72 éves magyar énekesnő! Friss hírek az állapotáról
Nézegess képeket!
ElolvasomHarangozó Teri 1965-ben a Ki mit tud?-on tűnt fel, 1968-ban és 1969-ben második helyezést ért el a Sose fájjon a fejed, illetve a Szeretném bejárni a földet című dalokkal - utóbbiért Aranymikrofon-díjat is kapott.
1966-ban Magyarország első aranylemezének tulajdonosa lett a Minden ember boldog akar lenni című dallal. Legnagyobb slágere a Mindenkinek van egy álma, amelyet az 1968-as Made in Hungary bemutatón adott elő.
Fotó: TV2 Sajtószoba
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció