Váratlan tragédia! Napokkal a szívműtétje után elhunyt a magyar zenész
Elhunyt Hajdú Sándor, a Bergendy zenekar tagja.
Életének 75. esztendőjében elhunyt Hajdú Sándor zeneszerző, karmester, a Bergendy együttes egykori tagja, az Iskolatáska című sláger szerzője.
- Zseni volt, önzetlen ember, aki minden hangszert életre tudott kelteni - mondta utóda, Kovács Kata, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar vezetője kedden.
Szívműtéten esett át
Közlése szerint a zeneszerzőként és zongoristaként elismert művész a napokban szívműtéten esett át, s hétfőn Balatonbogláron, családja körében hunyt el.
Hajdú Sándor 1939. június 5-én született Nagykanizsán. Zongora, trombita és zeneszerzés szakokon a győri zenei gimnáziumban és a zeneművészeti szakiskolában tanult, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, a Színművészeti Főiskolán és a Budapest Táncegyüttesnél folytatta tanulmányait.
1967-től a Bergendy együttes tagjaként a slágerré vált Iskolatáska, a Bánatos dal és Meddig tart a című dalok zeneszerzője volt. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak 1992-2005-ig volt zenei vezetője.
Díszpolgár lett
1995-től 2003-ig a Zalaegerszegi Városi Vegyeskarnak volt a karnagya. Vezetésével a kórus 1998-ban Hangversenykórus Cum Laude minősítést kapott, munkáját 2004-ben díszpolgári címmel ismerték el a zalai megyeszékhelyen.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.