Hajdú Péter hűtlenségéről vallott: elismerte, hogy csalta már meg a párját

Hajdú Péter vendége Csernus Imre volt a Beköltözve című műsorban. Ő kérdezte meg tőle, lépett-e már félre.

Hajdú Péter a megcsalásról
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hajdú Péter vendége a Beköltözve című műsorban a híres pszichiáter, Csernus Imre volt. Az adás annyiban tért el a megszokottól, hogy a vendég is feltett izzasztó kérdéseket, például azt, hogy a tévés csalta-e meg valaha a párját.

A péntek estétől elérhető adás beharangozó kisfilmjében sok mindenről volt szó. Csernus mesélt a negyedik feleségéről, a drogokkal való kapcsolatáról és egyedi stílusáról is.

Hajdú Péter a megcsalásról

Majd ő vette át a kérdező szerepét, minden körítés nélkül hozta fel a hűtlenség témakörét. A műsorvezető egy pillanatig le is fagyott a nekiszegezett kérdés hallatán, majd igennel felelt, azaz csalta már meg a párját.

- Fiatal voltam, jó ötletnek tűnt. Nem akartam egy járt utat a járatlanért feláldozni - magyarázkodott. 

Erre Csernus azt mondta, hogy mellébeszél. Megállapította, hogy abban az élethelyzetben Hajdú Péter önző módon viselkedett.

- Így is fogalmazhatunk, hogy önző voltam, de azt gondolom, hogy jót tett a hiúságomnak, hogy egy szép csaj engem akart. A szex erről szól, hogy ideig-óráig jó. Mindenki a szex miatt csinálja meg a másikat.

Az nem derült ki, melyik párkapcsolatában volt hűtlen, viszont arra kitért, úgy érzi, legkisebb gyermeke édesanyjában, Eszterben megtalálta az igazit.

Pápai Jocit azonnal elhagyta a felesége, amikor bevallotta neki hűtlenségét

Pápai Joci először beszélt arról, hogy házasságuk elején megcsalta a feleségét, aki ezért elhagyta.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: Profimedia

Ezt is szeretjük