Ő Hajas László 15 évvel fiatalabb felesége - Első látásra beleszeretett
Hajas László bolondul gyönyörű, szőke feleségéért.
A szerelem kortalan, ezt bizonyítja a 62 éves mesterfodrász, Hajas László és második felesége, Judit története is, akivel több mint tíz éve él boldog házasságban. A férfi már érett fejjel találkozott a nála 15 évvel fiatalabb nővel, amikorra már mindegyiküknek született az előző kapcsolatából egy-egy lánya. A találkozásuk szerelem volt első látásra, árulta el Hajas László a FEM3 Caféban.
- Villámcsapásszerűen kezdődött a kapcsolatunk. Tudtam, hogy ő kell nekem. Mindig vágytam még egy gyermekre. Az első házasságomban született egy gyönyörű lányom, ő már elmúlt harmincéves, és tudtam, hogy lesz még egy gyermekem. Ahogy szokták mondani: az állítmány megvolt, csak az alany hiányzott hozzá. Amikor megismertem, tudtam, hogy tőle szeretnék - kezdte a mesélést.
- Sokszor felidézzük, hogy azt mondta nekem: "mit akarsz tőlem? Már annyi név van a telefonodban, nem tudod elmenteni a telefonszámomat." Erre azt mondtam, az első helyre teszem, és úgy írom be: A Szerelem.
És mit akarok tőled? Három kiló húsz dekás pisilőst.
Erre idén érettségizik, és 19 éves ez a sírós-pisilős, ráadásul a legnagyobb csoda, hogy a születésnapomra kaptam - osztotta meg a nézőkkel.
Hajas László azt mondta, mint minden párnak, nekik is össze kellett csiszolódniuk, de a mai napig nagyon harmonikus kapcsolatban élnek. Ennek egyik alapja szerinte a türelem, a tolerancia, a másik tisztelete.
- Nem tudok a mai napig elmenni úgy mellette, hogy ne simogatnám meg, ne érnék hozzá, ne adnék egy puszit. Megdicsérem, milyen csinos, de szép a haja, mert szerintem fontos egy nőnek, hogy érezze, tisztelik, szeretik - véli a mesterfodrász.
Képes összeállításunkban megnézheted Hajas László gyönyörű feleségét és a gyerekeiket is, Biancát, Orsolyát és Dávidot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció