Fotókon Győrfi Pál lányai, Aliz és Lilla - Egyik szebb, mint a másik
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője négygyerekes apa, két fia után két lánya is született.
Győrfi Pál négygyerekes édesapa: első házasságában született fia, Dani már felnőtt, 23 éves, megvan a saját élete, míg második feleségétől, Adrienntől született három gyermeke még kisiskolás, illetve óvodás. Ádám 2009-ben, Aliz 2011-ben, Lilla 2013-ban látta meg a napvilágot.
A tíz-, nyolc- és hatéves gyerekeknek meg kellett szokniuk egy új napirendet. Jogász édesanyjuk nemrég kezdett egy új munkahelyen, emiatt a megszokottnál korábban kelt a család, az Országos Mentőszolgálat szóvivője vitte a csemetéit iskolába és óvodába.
Győrfi Pál lányai, Aliz és Lilla
A világjárvány aztán mindent felborított, az édesanyjuk számítógépen otthonról dolgozik, és közben tanul a gyerekeivel, míg az OMSZ szóvivője fontos szerepet tölt be a vírus elleni védelemben és tájékoztatásban - mesélte Győrfi Pál a Story magazinnak.
Azt mondta, büszke a feleségére, nagyon jól helytáll ebben a különleges helyzetben. Nem könnyű a gyerekekkel, akikkel meg kell értetni, hogy hiába vannak otthon, tanulniuk kell, emellett a mozgásigényüket is ki kell valahogy elégíteni.
- A két lány ritmikus gimnasztikázik, most Adrival tornáznak a nappaliban, Ádámmal mi pedig ott focizunk. Sakkozom is vele, hogy abból se essen ki, de nemcsak velem játszik, hanem számítógépen is. Igyekszem kivenni a részem az itthoni dolgokból, amikor csak tudok, hazajövök segíteni, de mindennap bent kell lennem a mentőknél is. Adri és a három gyerek nem mozdul ki otthonról, én pedig betartok minden olyan szabályt, amit másoknak is javasolok - árulta el.
Képes összeállításunkban megnézheted Győrfi Pál lányait, akik olyan szépek, mint az édesanyjuk.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- győrfi pál
Győrfi Pál fia már 23 éves - A jóképű Dani a YouTube egyik sztárja
- sztár
- hegyi barbara