Máris zaklatják lányrajongói a Megasztár tinibálványát

Gusztos Bence hetedikként jutott tovább a Megasztár döntőjébe, a lányok pedig ostromolni kezdték.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gusztos Bence mozdonyvezető édesapjával érkezett a Megasztár ötödik évadának válogatójára, ahol Bon Jovi Blaze of Glory című fülbemászó slágerével pillanatok alatt levette a lábáról nemcsak a szigorú zsűrit, hanem a Vígszínház vendégeit és a tévénézőket is.

A 17 éves kiskunhalasi fiúnak nemcsak az édesapja, hanem az édesanyja is vasutas, érthető tehát, hogy az egész MÁV egy emberként szurkolt neki. Bence a Megasztár szeptember 18-án adásba került részében a Beatles Twist and Shout című örökzöld dalát adta elő - kirobbanó sikerrel.

Nagy hatást gyakorolt Eszenyire

Eszenyi Enikőt nemcsak a sármos tanuló hangja, hanem a mozgása is lenyűgözte, elmondása szerint a Bruce Lee-t és Keanu Reevest idéző mozdulata nagy hatással volt rá. Mester Tamás nem titkolta el, hogy ha egy jóképű fiatal srác Beatles-dalt énekel, az mindenhol bejön a világon.

De hozzátette még, hogy Bence előadásában számára az volt a fontos pillanat, amikor eltévesztette a szöveget, ám ez egyáltalán nem zavarta meg az éneklésben. Sőt, úgy folytatta tovább, mintha mi sem történt volna.

Alkalmas a pályára

Presser Gábor is egyetértett kollégájával, aki csak annyit mondott, szerinte ebből nagyon jól látszik, hogy Bence alkalmas a pályára. Ezek után nem meglepő, hogy Bence hetedikként továbbjutott a döntőbe - most szombaton tehát újra szurkolhat neki családja, a MÁV, no meg persze a hölgyek.

A Megasztár zsűritagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Gusztos Bencét ugyanis máris imádják a lányok, akik bátran leszólítják az utcán, és persze különféle levelekkel bombázzák őt. Akadnak azonban olyan rajongói is, akik bármit képesek megtenni, hogy Bence közelébe férkőzzenek: az egyik lány például féltékenységében még a postafiókját és a Facebook-profilját is feltörte!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A fentiek tükrében félő belegondolni, hogy ha az ifjú szívtipró netán megnyeri majd a 2010-es év hangjának járó fődíjat, akkor mire számíthat az őt már most is vehemensen ostromló hölgyektől. A hírnév ugyanis ezzel jár, neki pedig kezdenie kell majd valamit a hirtelen jött népszerűséggel.

Fotó: TV2

Ezt is szeretjük