Nyíltan felvállalja kapcsolatát! Magyar Attila ebbe a színésznőbe szeretett bele

Magyar Attila két hónapja szakított expárjával, Gregor Bernadettel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2010 egyik legmeglepőbb hazai bulváreseménye kétségkívül nem más volt, mint amikor novemberben kiderült, hogy Gregor Bernadett és Magyar Attila egy közös előadás próbái során egymásba szeretett - miközben mindketten házasságban éltek.

Helyes Georgina

A románc - amely miatt nagyon sok támadás érte mindkettejüket a közvélemény részéről - kifejezetten jól indult, a legfrissebb hírek szerint azonban mintegy két hónappal ezelőtt szakítottak!

Nem működött a kapcsolatuk

A Hot magazin beszámolója szerint a 39 éves színésznő Magyar Attila mellett újra nőnek érezhette magát, és tiszta szívből szerették egymást, ám idővel rá kellett döbbenniük arra, hogy kapcsolatuk mégsem fog működni.

Gregor Bernadettnek van már ugyanis két kisfia, a kisebbikre férje, Somogyi István vigyázott napközben, aki ezt megtehette, hiszen jó ideje nem dolgozik, Álmos Attilának emiatt pedig nem kell óvodába járnia.

Ez azonban olyan kellemetlen helyzeteket szült, hogy Magyar Attila gyakran a ház előtt várt gépkocsijában arra, hogy Gregor Bernadett hazaérkezzen a munkából - a lakásukban ugyanis Somogyi István bébiszitterkedett.

Közös megegyezéssel szakítottak

A pár az együtt töltött hónapok során egyre inkább ráébredt arra, hogy ez így hosszú távon semmiképpen sem lesz tartható, ezért közös megegyezéssel meghozták a döntést: külön utakon folytatják tovább.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

A magazin értesülései szerint békességben váltak el, és nem haragszanak egymásra, az élet pedig megy tovább, azóta ugyanis Gregor Bernadett visszaköltözött Somogyi Istvánhoz.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Magyar Attila életébe pedig beköszöntött egy újabb szerelem: új barátnője nem más, mint Helyes Georgina színésznő, akivel az egyik színházi darab bemutatóján már mindenki szeme láttára boldogan csókolóztak.

Fotók: Europress, facebook.com

Ezt is szeretjük