Gregor Bernadett nem félt meztelenre vetkőzni - Ezért mutatta meg a bájait
Gregor Bernadett őszintén bevallotta, anno miért is vetkőzött.
Gregor Bernadett számára sosem volt idegen a vetkőzés. Színészi karrierje alatt háromszor fedte fel teljesen a bájait, azonban ma már, 45 évesen nem mondana igent egy ilyen felkérésre. Egyrészt azért, mert az ő korában még több negatív kritikát kapna, másrészt pedig 12 éves kisfia, Álmos elég érzékeny korba lépett. A színésznő őszintén elmondta a HOT! magazinnak, hogy régen miért vállalta be az erotikus fotózásokat.
Minden fotósorozat felért egy terápiával
A 45 éves színésznő már bánja, hogy fiatalkorában nem használta ki eléggé az adottságait, mivel a meztelenség számára teljesen természetes, egyáltalán nem szégyenlős, így nem is lehet őt zavarba hozni. Összesen három alkalommal készültek róla olyan felvételek, melyeken többet mutat magából: a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik jelenetében látszódnak a keblei, a Playboy magazin címlapján pedig kétszer is szerepelt.
- Mint más színésznők, én is igent mondtam fiatalon egy lehetőségre, amikor a Playboy újraindult. Pedig akkoriban egyáltalán nem éreztem magam szépnek, és egyáltalán nem gondoltam, hogy bárki titkos vágya lehetnék. Elsőre egyiptomi stílusú képek készültek, amire az édesapám is büszke volt - mesélte a lapnak a színésznő, aki számára a meztelen fotósorozatok felértek egy terápiával, mivel nagyon önbizalom-hiányos volt akkoriban.
- A meztelen fotók visszaadták az önbizalmamat, amiért örökre hálás leszek. Álmos fiam születése után kilenc hónappal is emiatt mondtam igent egy újabb sorozatra. Akkor éppen magánéleti hullámvölgybe kerültem, és be akartam bizonyítani magamnak, hogy igenis jó nő vagyok. Arról nem is beszélve, hogy 24 kilót híztam a terhességem alatt, és, miután sikerült lefogynom, örültem, hogy új testet kaptam - tette hozzá a színésznő.
Ők is igent mondtak a felkérésre
Nemcsak Gregor Bernadett, hanem számos hazai sztár ledobta a textilt a Playboy-nak. Képes összeállításunkban megnézheted, kik mondtak még igent az ajánlatra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!