Gothár Péter zaklatta a Katona József Színházban kolléganőjét - Közleményben kért bocsánatot viselkedéséért

Gothár Péter elismerte, hogy erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett egy kolléganőjéhez.

A Katona József Színház kedden tudatta Facebook-oldalán, hogy egy munkatársukat erkölcsileg kifogásolható viselkedése miatt kitiltották a teátrum épületéből. Ma délután az is kiderült, hogy a közleményben Gothár Péter volt a meg nem nevezett személy, ezt maga a rendező vallotta be. 

A Katona József Színház tegnap tudatta közleményben, hogy miután a vezetőség tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársuk több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival, vizsgálóbizottság elé vitték az ügyet. A külső szakértők bevonásával lefolytattatott vizsgálat eredményeként az érintett személyt kitiltották a teátrumból, 2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát is befejezte.

Az ügyben érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy személyük maradjon anonim, ezért a színház további részleteket nem kívánt a nyilvánosság elé tárni.

"A budapesti Katona József Színház vezetőségének tudomására jutott, hogy egy szerződéses munkatársa több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival.

A sértettek írásbeli bejelentése alapján az Üzemi Tanács megbeszélést hívott össze, ahol a résztvevők egyhangúlag elítélték a történteket és vizsgálóbizottság felállítását kérték az üggyel kapcsolatban. Az igazgatóság - a korábban nyilvánosan is megfogalmazott és követendőnek tartott belső irányelvek, valamint a két évvel ezelőtt módosított Üzemi Szabályzat 4-es számú melléklete alapján - vizsgálóbizottságot állított fel. A vizsgálatot külső szakértők bevonásával lefolytatta, a vezetőség pedig azonnali hatállyal a következő döntéseket hozta meg: az érintett személy a mai naptól, azaz 2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.

A Katona József Színház társulatát az eset mélyen megrázta, a vezetőség az érintetteknek valamint az egész társulatnak felajánlotta pszichológus segítségét az ügy feldolgozásához.

Ezzel párhuzamosan a színház a vizsgálóbizottság felállításával és a fenti lépések megtételével az ügyet lezártnak tekinti, arról a későbbiekben sem a vezetőség, sem az intézmény munkatársai további nyilatkozatot nem adnak. Az érintett kollégák kifejezett kérése volt, hogy személyük maradjon anonim. Bizalmuk megtartása és személyiségi jogaik védelme kiemelten fontos a színház számára, ezért fokozottan kérjük a sajtó képviselőit ennek tiszteletben tartására!" - olvasható a Katona József Színház közleményében. 

Ma délután aztán maga Gothár Péter kérte meg a teátrumot arra, hogy tegyék közzé a közleményét, amelyben elismerte tettét, és bocsánatot kért viselkedéséért. 

gothar-peter-fb
Fotó: MTI/Kollányi Péter

"Eddigi szellemi bázisomat, szeretett munkahelyemet, a Katona József Színházat kérem meg arra, hogy közleményemet a nyilvánosság elé bocsássa.
Egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledtem színházunkban egy munkatársnőmhöz. Pár nappal később bocsánatot kértem és kaptam tőle.

Most, hogy ez az eset a színház, s azon keresztül az ország nyilvánossága elé került, szeretném bocsánatkérésemet nyilvánosan is megismételni. Nagyon sajnálom, ami történt. Ahogyan azt is, hogy nyers stílusommal, rossz modorommal vagy erkölcsileg kifogásolható viselkedésemmel valaha bárkit megbántottam.

Gothár Péter" - írja a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas rendező.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük