Görög Zita kitálalt a dubajozó lányokról: látta, mit kellett a pénzért művelniük
Görög Zita Dubajban döbbent rá, hogy milyen munkát szánnak neki és más nőknek.
Görög Zita a dubajozásról is mesélt a Telexnek adott interjújában: a saját szemével látta, mit kellett tenniük a lányoknak.
Egy megbízhatónak tartott ügynökséggel utazott Dubajba, de már a szállodában furcsa érzése volt, amikor megjelent egy szőke, magyarul beszélő nő.
Görög Zita a dubajozásról
- Pont úgy nézett ki, ahogy általában a pornófilmekben kinéznek ezek a lányok, majd azt mondta, kapjuk össze magunkat, mert visznek vacsorázni.
A modellnek nem volt kedve menni, de nem akar konfliktust, így a többiekkel tartott. Egy hatalmas kertbe vitték, amit többek között vizet köpő, aranyozott delfinek is díszítettek.
- Undorító volt az egész - emlékezett vissza a ma már háromgyerekes édesanya, aki azt is elárulta, hogy a kertben kiborult.
- Én ott kaptam egy pánikrohamot, elkezdtem sírni-üvölteni, hogy engem vigyenek ki, mert közben megpillantottam a naplementében a bikiniben mászkáló lányokat, akik
tojásokat vittek vissza a homokból, és ha nem törték össze, kaptak pénzt a bugyijukba.
Görög Zita és párja
Romantikus filmbe illik az, ahogy összehozta a gyönyörű modellt és a jóképű focistát az élet.
Görög Zita és ritkán látott párja: a jóképű focistával, Zsolttal 6 éve alkotnak egy párt
Görög Zita és Zsolt igazi álompár. Így ünnepelték meg az ötödik évfordulójukat.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!