Íme Görög László és 23 évvel fiatalabb felesége: a szép színésznővel egy kislányt nevelnek
Görög László a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként szeretett bele a kolléganőjébe. Most együtt költöztek vissza a fővárosba.

Ritkán beszél a családjáról Görög László, aki a napokban ünnepelte 60. születésnapját. A színész 23 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, egy kislányuk született.
A színész tíz éve él vidéken: azóta, hogy csatlakozott a Miskolci Nemzeti Színház társulatához. Itt szerettek egymásba Czakó Juliannával.
Görög László felesége
Most úgy döntöttek, maguk mögött hagyják a vidéki életet, és Budapestre költöznek - hogy mi állt a döntésük hátterében, arról Görög László a Blikknek mesélt.

- Elköltöztünk Budaörsre a családdal, a feleségemmel jelenleg a Thália Színház tagjai vagyunk. Nagyon szerettünk mind a ketten Miskolcon élni és dolgozni, de be kell látnunk, több lehetőség adódik nekünk Budapesten, ráadásul a nagyszülők is közelebb vannak. Ez volt a lehető legjobb döntés, a kislányunk majd itt kezdheti az iskolát.
Ez a videón a Thália Színház köszöntése, lapozz egyet, hogy lásd a színészt kislányával és feleségével.
Gizike már hatesztendős. Egyelőre az új, városi életben nincsenek nehézségei a családnak, bár másmilyen az élet, mivel nem a városba, hanem Pest vonzáskörzetébe költöztek, úgy érzik, mintha ugyanúgy vidéken telepedtek volna le.
Ő Hobo 20 évvel fiatalabb felesége: a gyönyörű Márta is vele tartott a gálára
Földes László Hobóval tartott felesége is a Petőfi Zenei Díj Életmű Gálára.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Vajda János
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- lovasi andrás