Eltűnt az X-Faktorból Tóth Gabi kedvence! Hova lett Gömbi?
Tóth Gabi kedvence volt az X-Faktorban, tegnap este mégsem láttuk Gömbit.
Az idei X-Faktor egyik színes figurája volt Gömbös László, 24 éves ötszörös világ- és Európa-bajnok kick-boksz edző, akitől Tóth Gabi a harmadik válogatóban teljesen odáig volt.


Kisugárzásával és külsejével is teljesen zavarba hozta a női mentort, pláne, amikor azt a sort énekelte, hogy "Sexy And I Know It".
A fiatal sráccal, akit becenevén Gömbinek szólítanak az ismerősei, a múlt szombati műsorban is találkoztunk. Amikor a Táborba bekerültek, háromfős csapatokban álltak a mentorok elé, Gömbös László produkciója elveszett a többi között, Tóth Gabi kérésének engedve mégis továbbengedték a legjobb hatvan közé.
Még egy kisebb vita is kialakult miatta a mentorok között, miután Szikora Róbert megkérte, legközelebb másképp öltözzön fel, Tóth Gabi védelmébe vette a versenyzőt, és Szikora szemébe mondta, hogy annak sz.r a véleménye. A legidősebb mentor üvöltve követelt magának egy kis tiszteletet.
Kíváncsian vártuk, hogy milyen produkcióval fog előállni vasárnap este, amikor a fiúk kategóriájában színpadra áll, de sem a műsorban, sem az X-Faktor oldalán nem láttuk.

Megkérdeztük az RTL Klub kommunikációs osztályát, hova tűnt Tóth Gabi nagy kedvence, akit a nézők is hiányoltak - a Facebookon többen is kérdezték, mi lett Gömbivel. Azt a választ kaptunk, nincs különösebb oka, hogy Gömbös László nem tűnt fel a vasárnapi adásban.
- Az X-Faktor Válogató, Tábor és Mentorház adásaiba a műsoridő szorítása miatt nem kerülhet be minden versenyző. A mentorok döntései, és a versenyzők teljesítménye alapján a szerkesztők döntik el, melyik produkciók láthatóak végül az RTL Klub képernyőjén - kaptuk a választ megkeresésünkre a csatorna kommunikációs osztályától.
Fotó: RTL Klub/X-Faktor
Színészek, akik szerepeltek az X-Faktorban
Több színész is jelentkezett már az X-Faktorba, de nem mindegyik aratott nagy tetszést, sőt! Nézd meg, kik azok, akiket az utóbbi években láthattunk a tehetségkutatóban!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- alföldi róbert
- x-faktor
Elszabadultak az indulatok a stúdióban! Alföldi Róbertet kifütyülték
- alföldi róbert
- x-faktor

















