A TV2 arca volt: 48 évesen Amerikában él, ez a civil munkája
Gombos Edina az elmúlt 10 évben sem hagyta veszni tehetségét.
Gombos Edinát senkinek nem kell bemutatni, hiszen közel húsz évig meghatározó alakja volt a hazai rádiós és tévés életnek.
Gombos Edina civil munkája
Karrierjét 1998-ban hírszerkesztőként és hírolvasóként kezdte a Sláger Rádiónál, majd csatlakozott az egyik legnépszerűbb reggeli műsorhoz, a Bumeránghoz, ahol Bochkor Gábor mellett dolgozott. Mindig is álmodott róla, hogy a képernyőn is szerepeljen, és ez álma hamar valóra vált. 2002-ben a TV2 Aktív című műsorának próbafelvételén találta magát, ahol szinte azonnal az első számú műsorvezető lett.
Ezután egészen visszavonulásáig, tíz évvel ezelőttig, a csatorna állandó arca maradt. Második gyermeke, Matteo születése után férjével úgy döntöttek, az Egyesült Államokba, Floridába költöznek, és új életet kezdenek.
Gombos Edina azonban nem hagyta kihasználatlanul a tehetségét: saját YouTube-műsort indított Itt van Amerika címmel, amelynek videói több milliós nézettséget érnek el. De ez nem az egyetlen bevételi forrása. Ha ideje engedi, marketing- és médiamenedzseri jellegű feladatokat vállal, és segít másoknak közösségi média-brandjük, YouTube-csatornájuk felépítésében. Jelenleg is kap megkereséseket Kaliforniában és Spanyolországban élő magyaroktól.
Napjainak nagy részét azonban saját videóinak készítésére fordítja, amiről a Forbes-nak is beszélt.
- Könnyűnek tűnik egy húszperces videót összerakni, de nem az. Nem tudok úgy alkotni, vagy bármit is létrehozni, hogy azt ne vegyem véresen komolyan. Ilyen típus vagyok – nyilatkozta az egykori tévés.
Bár Gombos Edina közkedvelt szereplő volt a hazai médiában, amióta külföldön él, nem vállalt itthoni szerepléseket. Korábban elárulta, hogy akadt jó néhány felkérés, ám azokat rendre visszautasította.
Michelle Wildként a legismertebb magyar felnőttfilmes volt: íme a 45 éves Vad Kati ma
Michelle Wildként ismerte meg az ország, mára kétgyermekes családanya, aki civil munkából él.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!














