Ő váltja Krug Emíliát az ATV-n: ismert műsorvezetőnő veszi át a műsorát

Október elején jelentette be az ATV, hogy Krug Emília 12 év után otthagyja a csatornát. Megvan az utódja.

Krug Emíliát utódja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Nagy változás történt az ATV háza táján: mint, ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Krug Emília, a csatorna egyik legismertebb arca 12 év után távozott az ATV-től. Kiderült, ki lesz az utódja.

Krug Emília 2013-ban csatlakozott a televízióhoz, és az elmúlt években az ATV Start műsorvezetőjeként, valamint a Civil a pályán és az Aktuál című hírháttérműsorok házigazdájaként vált meghatározó alakjává a csatornának. 

Krug Emília utódja az ATV-n

Távozását békés körülmények között jelentette be, és elmondta, hogy új szakmai kihívásokat keres, nem politikai okok állnak a döntése mögött.

„Most úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy kipróbáljam magam más területen. A döntésem személyes, és hálás vagyok az elmúlt évekért” – mondta akkor a műsorvezető.

Az ATV vezetése gyorsan megtalálta az utódját: Stohl Luca, aki korábban már több műsorban is bizonyította profizmusát és természetes képernyős jelenlétét, novembertől veszi át az ATV Start vezetését. 

A nézők jól ismerhetik Stohl Lucát televíziós műsorvezetőként, műsorok házigazdájaként és talkshow-szerepléseiből is.

Stohl Luca számára ez komoly előrelépés: az ATV egyik legfontosabb reggeli műsorának házigazdájaként a közéleti és politikai témákban is naponta megszólal majd.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy rám bízzák ezt a műsort. Izgatottan várom, hogy minden reggel együtt kezdjem a napot a nézőkkel” – mondta Luca a csatorna közleményében.

A TV2 sztárja az ATV-nél találta meg a férjét: így szerettek egymásba

Rozs Erika énekesnőként is dolgozott Japánban, majd az ATV-nél rátalált a szerelem.

Elolvasom

Cover-fotó: ATV

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük