Megszólalt a mentor! Geszti Péter mellébeszélés nélkül vallott az X-Faktorról

Megközelítőleg ötször módosítottunk időpontot az interjúra, önhibánkon kívül. Ez nem a nyugodtnak nevezhető napok időszaka, lássuk be. De azért sikerült egy kávézóban, igaz, kávézás nélkül beszélgetnünk kicsit. Arra már nem maradt idő.

- Nem nevezném véletlennek, hogy egy X-Faktor-forgatásról jöttél éppen. Szokva vagy a tévés műfajhoz, a jól vágható, kicsit vicces, kicsit érzelmes mondatokhoz.

- Igen, de azért ez a fajta érzelmeket generáló mondatok világa néha fárasztó is tud lenni. Nyolcadszorra már kevésbé élvezem. Igazából az a nehéz, hogy máshogy kell fogalmazzak, mint ahogy egyébként tenném. Mindenki által érthetőnek kell lennem. Számítógépes csökkentett üzemmód ez így egy kicsit.

- Van restart?

- Persze. A hetvenes évektől szerepelek tévés műsorokban, tehát nem új nekem ez a világ. Mégis új maga a műsortípus, és az is, hogy érzelmileg bevon a show a mentoráltjaim miatt. Ugyanúgy ott állok a pálya szélén, mint egy edző a bajnokságon. Természetesen ez azzal jár, hogy elfáradok, mert üvöltök, mint egy sakál, izgulok (sajnos csak izgult - a szerk.), drukkolok a „lányaimért”!  Ez szintén benne van a játékban, amit, mint műfajt, nagyon szeretek, mint ahogy győzni is.

- Felelős vagy a mentoráltjaidért, mint a Róka a Kishercegért.

- Ez egy sokdimenziós helyzet eleve. A három mentoráltamból eleve kettő ösztönös tehetség volt, aki még énektanárt sem látott közelről. Így egyszerre vagyok a tanáruk, a menedzserük, az apukájuk.

Olyan pörgést hoz ez a műsor, amelyben nehéz kapaszkodót találni. Talán én vagyok az számukra. Az is előfordult, hogy éjjel még beszéltünk egyikkel-másikkal, bevette-e a vitaminját, megtanítottam őket próbák szünetében pihenni, szóval sok apró törődést igényelt. Sok energia, türelem és szeretet kell mindehhez, hogy bírják a prést, amiben most élnek. Ennek az egésznek egyszer vége lesz. Nekem nem mindegy, milyen útravalóval mennek ki a világba. Az is lehet, hogy én vagyok az utolsó, aki igazán és érdekmentesen őszinte velük ebben a szakmában. A rövid távú cél az, hogy megnyerjék a versenyt, a hosszú távú pedig, hogy énekesek legyenek.

- Mi van akkor, amikor vége az X-Faktornak, és belecseppennek abba, hogy nem mindig értik már, merre szalad az életük vonata? Jönnek a művelődési házas fellépések, alvás két diszkókoncert között hajnal háromkor, kaja a benzinkúton…

- Felajánlottam, hogy utána is mindig elérnek, ha szeretnének. Segítek, ha kérdéseik vannak. Menedzserük nem leszek, hisz az én életem más irányba halad, igyekszem visszatalálni az alkotói léthez. De az biztos, ha majd fellépek a zenekarommal, meghívom őket is. Érdekes volt az összecsiszolódásunk a lányokkal, ahogy a mentorokkal is. Olyan szituációk jöttek szembe a műsorban, amelyekre nem lehetett felkészülni - és ez jó. Ez a fajta tévézés, a spontaneitás és a valódi teljesítmény igénye számomra érdekes. Én már rég nem akarok tévésztár lenni, de ezt élvezem. A másik, ami csodálatos, hogy azzal foglalkozom, amit imádok: a popkultúra mainstream vonalával, ami, lássuk be, nem áll túl jól itthon. Ez izgalmasabb, mint naphosszat menedzserekkel és szponzorokkal tárgyalni.

- Azért ez az egész egyfajta alkotás.

- Mindenképp Pygmalion-történet ez. Mindig arra gondolok, ha vége lesz, vigyenek valamit magukkal. Az odafigyelést, a maximalizmust, a lehetőségek megbecsülését. Meg azt, hogy mindig a legjobbat kell adni, létrehozni az optimálist, ha már az ideálist nem lehet mindig. Magában a zenében élni óriási adomány. Meg kell becsülni, mert nem lehet elcserélni semmi mással.

- Ha rátalálsz a kódra, amely szerint működsz, amivel jöttél, az csodálatos.

- A zene ilyen. Sőt, eggyel több. A zenében van valami, amire szövegíróként azt mondom, nehéz szavakba önteni. Ez az építészettel együtt a legmagasabb fokú művészet. Mert a világon mindenütt ugyanazt adja az embereknek. Ha meghallgatsz egy perui indián dalt, vagy a tibeti spirituális papok muzsikáját, az ugyanúgy megérint mindenhol, szavak, jelek nélkül is. Ez a műsor abban csodálatos, hogy ezt a találkozást a zenével az ország előtt élhetik meg a mentoráltak.

Volt egy nap, amikor az aktuális háromórás értekezleten gyűrődtem az RTL-esekkel a heti műsor miatt. Fáradt, nyűgös és kedvetlen voltam. Feltelefonált az énektanár, Éliás Gyuszi, hogy menjek le a próbaterembe. Egy szál zongorával kezdték próbálni Vecával a Ha volna két életem című Piramis-dalt. Beléptem a terembe, ahova épphogy bederengett valami a téli szürkeségből, Veca pedig énekelni kezdett. Pillanatok alatt átjárt engem ez a zene. A ZENE. Két másodperc alatt átmelegedtem, és újra szerettem élni. Veca új életre kelt, a dal is, és engem szintén feltöltött. Az X-Faktorban sok a marketing, a sajtóhörgés, a show-kellék. De a lényeg, a dolgok belső magja és végső értelme mindig ez. Az, hogy megszólít a zene.

Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence

• tehetségkutató
• rtl klub
• geszti péter
• interjú
• x-faktor
• Hazai sztár