Gáspár Bea káprázatos esküvői ruhában pózol a címlapon Győzővel: a 30. évfordulójukat ünneplik

Gáspár Beának és Győzőnek 1993-ban volt az első esküvőjük, eddig hétszer házasodtak újra.

Gáspár Bea és Győző esküvői
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gáspár Bea és Győző a nagymamáik révén hároméves koruk óta ismerik egymást, egy óvodába, majd általános iskolába jártak. Más városokban tanultak tovább, négy évig nem találkoztak, de egy közös buszozás után Győzike elkezdett udvarolni. 

Ajándékokkal halmozta el választottját, együtt mentek a szüreti bálba, a következő év húsvétján megtörtént a lánykérés, 1993 júliusában összeházasodtak - mesélték a Hot! magazinnak, amelynek címlapján esküvői ruhában mosolyognak. 

Gáspár Bea és Győző esküvői

Sokszor volt a házasságuk hullámvölgyben, de mindig kitartottak egymás mellett. A házasságukat eddig hétszer újították meg. Először 2003-ban, a tizedik évfordulójukon: először a Mátyás-templomban kötötték össze újra az életüket, aztán az Európa-hajón ünnepeltek, és még ugyanabban az évben Jordániában egy beduin esküvőjük is volt - az utóbbi volt Gáspár Bea kedvence.  

A hetilap címlapján egy újabb esküvői összeállításban pompáznak: mindketten hófehérben, Gáspár Győző ruhája ezüst hímzéssel, Beáé ezüst ékkövekkel díszített. A The Queen Szalonból választották, Gáspár Bea valóban királynőnek érezhette magát a kreációban. 

A 30. évforduló alkalmából gyerekeik, Evelin és Virág egy dubaji nászúttal lepte meg őket, ahova négyesben utaztak. 

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Eddig hétszer házasodtak össze. Győzike kedvence a 2008-as volt, amivel a 15. évfordulójukat ünnepelték, akkor Kubába utaztak. Akkor volt 151 kiló, az út után döntötte el, hogy lefogy. Még ugyanebben az esztendőben Siófokon is egybekeltek, utána a helyi szállodában ünnepeltek. A húszéveset szűk körben, a sziráki templomban és kastélyban tartották. 

- A 25. a salgótarjáni templomban volt, de az csak magunknak szólt, oda még a gyerekek sem jöttek. Most is lesz, nyáron. Ezt az egész évet a házasságunknak szenteltük - árulta el Gáspár Bea. 

Orosz Barbara esküvője

A TV2 műsorvezetője március harmadikán férjhez ment, francia szerelmével Párizs legpatinásabb városházáján mondták ki az igent. Klasszikus, hófehér csipkeruhában állt az oltár elé, amelyet a Daalarna divatház tervezője álmodott meg a számára.

Orosz Barbara ilyen gyönyörű menyasszony volt: férjével először szerepelt címlapon

Orosz Barbara és férje még két esküvőt fognak tartani a párizsi után, egyet Magyarországon, a másikat Provence-ban.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2

Ezt is szeretjük