Ő Garas Dezső egy szem fia – A 46 éves Dániel ismert filmes lett

A Valan – Az angyalok völgye című film operatőre Garas Dániel volt.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2011-ben elhunyt színészlegendának, Garas Dezsőnek két gyermeke született: Garas Dániel 1973-ban, Klára tíz évvel később látta meg a napvilágot. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész számtalan filmben nyújtott emlékezetes alakítást.

Fia is a filmes szakmában lelte meg hivatását, csak ő a kamera másik oldalán. Garas Dániel operatőr lett, akit 2009-ben Balázs Béla-díjjal tüntettek ki, 2016-ban pedig Magyar Filmdíjat vehetett át a legjobb operatőr kategóriában a Swing című filmért. Legújabb alkotása, a Valan - Az angyalok völgye november végén került a mozikba. A premieren feleségével jelent meg.

Garas Dániel operatőr lett

Garas Dániel első operatőri munkája a 2000-ben bemutatott Portugál című film volt, amit a 2001-es Moszkva tér követett. Az utóbbi női főszereplője Balla Eszter volt, aki a felesége lett. A 39 éves színésznővel három gyermekük született: Emma 2008-ban, Adél 2013-ban, Pál 2015-ben született.

Nevéhez kötődik a Szerelem utolsó vérig, az Apacsok és a Vándorszínészek operatőri munkája is. Legújabb filmje a Valan – Az angyalok völgye, ami 2019. november 21-én került a hazai mozikba. Garas Dánielnek nagy szerepe van abban, hogy Bagota Béla első nagyjátékfilmje képi világával bármelyik külföldi krimivel felveheti a versenyt.

A skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, komor és sokkoló thriller fő helyszíne az erdélyi bányaváros, Balánbánya, de a filmet Sepsiszentgyörgyön, Brassóban és Budapesten is forgatták. A magas hegyek közé ékelt, hófödte, részben lakatlan Balánbánya tökéletes terep Bagota titkokkal teli krimijéhez.

Krisztik Csaba, a Valan főszereplője és Bagota Béla rendező
Krisztik Csaba, a Valan főszereplője és Bagota Béla rendező
Fotó: Femina/Csabai Kristóf

A Valan – Az angyalok völgye főszereplője Péter (Krisztik Csaba), aki nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

Péter szerepében Krisztik Csaba egy karizmatikus, komoly kvalitásokkal bíró színész, aki annak ellenére, hogy filmvászonra termett, eddig még nem jutott főszerephez magyar filmben. A színházba járóknak ismerős lehet a neve többek közt a Forte Társulatból, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Színházból. A filmben további főbb szerepet játszik Nyakó Júlia és az erdélyi magyar színjátszás legnagyobbjai, Hatházi András, Pál Emőke, Tollas Gábor, Mátray László.

A Seveled című vígjáték premierjének sztárpárjai

Tenki Réka új filmjében póthassal játszotta a várandós Sacit, a premierre mindenórásan érkezett. A díszbemutatóra természetesen férje, Csányi Sándor is elkísérte. Képes összeállításunkban megnézheted azokat a sztárpárokat, akik szintén megjelentek a Seveled premierjén.

A várandós Tenki Réka és Csányi Sándor volt a premier legszebb sztárpárja

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük