Nyíltan vállalja! Egy nő oldalán találta meg a boldogságot a magyar színésznő
Gallusz Niki nemrég éttermet nyitott szerelmével, Laurával.
Gallusz Niki nemrég egy főzőversenyen vett részt, ahol olyan sztárokkal mérhette össze szakácstudományát, mint Jakupcsek Gabriella vagy Szabó Győző.
Amint a TV2 Aktív című műsorából kiderül, az énekesnőtől sem áll távol a konyhaművészet, olyannyira, hogy nemrég kedvesével, Laurával éttermet nyitott. A rendezvényen többek között párkapcsolatáról is mesélt.
Barátnője remek szakács
Igaz, ezúttal ő is fakanalat ragadott, de amint elmondta, kettőjük közül inkább barátnője az, aki otthonosan mozog a konyhában.
- Nagyon jól kiegészítjük egymást. A barátnőm imád főzni, és nagyon magabiztos is a konyhában - mesélte.
Tavaly került nyilvánosságra, hogy a 37 éves sztár egy nő mellett találta meg a boldogságot, és azóta is kiegyensúlyozott párkapcsolatban élnek.
- Nagyon boldog vagyok, jól érzem magam, és ez a lényeg - árulta el korábban.
A főzőversenyen a csinos színésznő inkább a kuktaszerepet vállalta magára, nem úgy, mint Szabó Győző, aki magabiztosan állt helyt a konyhában.
Győző nyerte a versenyt
- Nem ma kezdtem, ez az én műfajom, nagyon szeretem csinálni - mondta, majd hozzátette, hogy a spájzban lévő dolgokból bárkinél össze tud dobni valamit.
Jakupcsek Gabriella arról mesélt, hogy harmadik gyermekénél, Emmánál sok minden másként működik, mint nagyfiainál.
- Nagyon szépnek kell lennie egy ételnek, egy kislánynál például ez is szempont. Azt eszi, ami olyan kis csinos - árulta el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Rajta kívül Malek Andrea is részt vett a megmérettetésen, tőle megtudhattuk, hogy másfél éves kislánya, Léna már olykor besegít édesanyjának a konyhában. A szoros versenyt ezúttal mégsem egy sztáranyuka, hanem Szabó Győző nyerte meg.