Galambos Dorina a 2003-as Megasztár énekesnője volt – 35 évesen szebb, mint valaha
Az elmúlt 15 évben sokat változott Galambos Dorina.
Galambos Dorina csupán 19 éves volt, amikor feltűnt a 2003-as Megasztár válogatóján. A zsűrit lenyűgözte, bejutott a döntőbe. Az emberek nagyon megkedvelték őt, ráadásul még a szerelem is rátalált, Pély Barnával, az egyik zsűritaggal szerettek egymásba, ám 2018-ban végleg elváltak az útjaik. 2018 novemberében ünnepelte 35. születésnapját az egykori Megasztár felfedezettje, aki a mai napig zenél. Ráadásul a cserfes tiniből igézően gyönyörű nő lett.
A tehetséges énekesnőnek két együttese is van, az egyik a Mrs Columbo, a másik pedig a River of Lust. A szólókarrier nem az ő világa, erről még 2016-ban a Grungery.hu-nak nyilatkozott.
- Én a csapatmunkában hiszek, ezért zenekarozom, és ezért nem csinálok szólódolgokat. Gyorsan abba is hagytam a haknizást a Megasztár után. Szerintem annak köze nincsen a zenéléshez, amikor elmész fél-playbackelni. Nem lehet improvizálni, amit annyira szeretek, és ami ott van a Mrs Columbóban és a River of Lustban is. Az egy tökéletesen őszinte, egyszeri és megismételhetetlen dolog - magyarázta.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban a gyönyörű énekesnő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!