Emlékszel a Desperado együttes énekesnőjére? Betti közel a 40-hez is kirobbanó formában van
Gábor Betti a Desperado csapatával vált ismertté.
A Desperado együttest 1998-ban alakította meg Zolnai András és Bodnár Zsolt, hozzájuk énekesnőként Meli csatlakozott - ő 2000-ben kilépett a csapatból, azonban a fiúk hamar megtalálták az új csapattagot Gábor Betti személyében.
Az akkor még csak húszéves énekesnőnek mindig is a zenélés volt a nagy álma, kicsi korában is szeretett már énekelni, a zene szeretete pedig végigkísérte iskolás éveit. 1998-ban az Aranymikrofon című versenyen első helyezett lett musical kategóriában.
Miután csatlakozott az együtteshez, teljesen megváltozott az élete. Már 2000-ben megjelent az első lemezük Kívánhatsz bármit címmel. Ezen a korongon szerepelt a Tanár úr című daluk, ami nagyon népszerű volt.
Két évvel később újabb sikerek érték a csapatot, amikor megjelent a Gyere és álmodj! című lemezük, ami platinalemez lett. 2016-ig hat lemezük született, a legutóbbi egy válogatásalbum volt, melyen a legjobb dalaik hallhatóak. A csapat tagjai a mai napig koncerteznek, járják az országot, de a határon túli vidékeken is fellépnek - jó látni, hogy ennyi év után is együtt vannak még.
A Desperado friss képein Gábor Betti bomba formában van, senki nem mondaná meg róla, hogy 38 esztendős. Az énekesnőnek minden jól áll, ha kevés sminket visel, akkor látszik igazán, hogy természetes szépség, de úgy is nagyon csinos, ha kifesti magát.
Gábor Betti már anyuka, kislánya, Kitti 2009-ben született meg, férje a Desperado zeneszerzője, Sándor, akivel 2011-ben keltek egybe, előtte tíz évig voltak együtt.
Betty Love negyven fölött is gyönyörű
A Soho Party együttes egykori énekesnőjéről, Betty Love-ról senki nem hinné már el, hogy 43 esztendős, annyira gyönyörű. Éveket letagadhatna a korából, nézd meg a képeket róla!
Betty Love a 90-es évek népszerű énekesnője volt - 43 évesen is nagyon dögös
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció