Frei Tamás 11 éve tűnt el a képernyőről - Így éli most az életét az egykori műsorvezető

Frei Tamás napjainkban négylaki életet él.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Frei Tamás hosszú évekig volt az ország egyik népszerű műsorvezetője, újságírói karrierjét a '80-as évek végén kezdte, dolgozott a 168 Óránál, a Danubius, illetve a Magyar Rádiónál. A tévéképernyőn 1993-ban tűnt fel legelőször, a Magyar Televízió Esti Egyenleg című műsorát vezette, de a Nap TV képernyőjén is feltűnt. Nagyobb ismertségre akkor tett szert, amikor 1996-ban elindult a Dosszié című műsora, ami később Frei Dosszié névre hallgatott.

Kalandos és érdekes témákat feszegető riportfilmjeit 2008-ig láthatták a nézők rendszeresen a képernyőn, a Magyar Televízió mellett az RTL Klubon, később a TV2-n volt látható a műsora. Több mint 100 országba eljutott, számtalan interjút készített államfőkkel és világsztárokkal. 2007-ben egy jó barátjával, Langár Tamással megalapították a Cafe Freit, a kávézó az elmúlt 12 évben igazi nagy franchise-zá nőtte ki magát. Több mint hatvan kávézóval rendelkeznek, nemcsak Magyarországon, hanem Franciaországban, Dubajban, Romániában, Szaúd-Arábiában és Ausztriában is vannak üzleteik.

Miután befejezte televíziós újságírói karrierjét, regényírással kezdett foglalkozni, első akcióregénye, A Megmentő 2010 októberében került a boltok polcaira. 2011-ben A Bankár, két évvel később a 2015: A káosz éve és a magyar elit háborúja, 2015-ben pedig az Agrárbárók: Magyarország az oroszok csapdájában című kötetei jelentek meg. A Best magazin mai számában adott interjújában elmesélte, hamarosan megjelenik ötödik regénye is, ami a Bábel címet kapta. Amikor egy-egy könyvét írja, fontosnak tartja, hogy a történetben lévő helyszíneket saját maga is bejárja, emiatt rengeteget utazik a mai napig.

A beszélgetésből kiderült, hogy az elmúlt években sok időt töltött Firenzében. Az olasz városba annyira beleszeretett, hogy még egy lakást is vett ott két évvel ezelőtt. Napjainkban négylaki életet él.

- A legtöbbet Magyarországon tartózkodom, évente nagyjából négy hónapot. Sokat vagyok itt, Firenzében is, a teleket viszont Floridában töltöm, a Nizza melletti lakás pedig már csak amolyan nyaraló maradt. Nagyjából két hónap utazással telik, idén voltam már Ausztráliában, Japánban, Kubában, Korzikán és néhány csendes-óceáni szigeten, kávéültetvényeken - mesélte a hetilapnak.

Az évek alatt nem épített ki magának nagy baráti kört, azt vallja, az ő korában az ember már csak ismerősöket szerez. Magyarországi barátainak a száma is kicsit megfogyatkozott, utóbbinak el is árulta az okát.

- Egyrészt sok minden elhal a távolság miatt, de emellett aki csak ott él, az másfajta szellemi utat jár be, mint én, ebből kifolyólag egyre kevésbé értjük egymást. Nagyon zavar az a fajta indulat, hevesség és háborús szellem, ami mindkét oldalon tapasztalható Magyarországon. Ennél én már nyugodtabban élek, és nem akarok ilyesmikről hallani a vacsoraasztalnál - magyarázta.

Nagyon büszke két egyetemista gyermekére, Zsófira és Balázsra, lánya hat éve Koppenhágában él, vendéglátás-menedzsmentet tanul, fia Cambridge-ben lakik, japán szakos egyetemi hallgató, de egy évet még Japánban is eltöltött. Gyerekeihez hasonlóan ő maga is külföldön tanult, 19 évesen Moszkvában, majd Washingtonban és Svájcban, végül ismét az Egyesült Államokban tanult. A szerelmi életéről csak szűkszavúan fogalmazott, elárulta, hogy van egy párja, bonyolult az életük, de róla nem akart bővebben mesélni.

Így megváltoztak a régen látott magyar sztárok

Emlékszel Rokker Zsoltira, Balázsy Pannára vagy Kósa L. Adolfra? Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festenek napjainkban.

Ezt is szeretjük