Válása után régi szerelmével jött össze a magyar színésznő

Fonyó Barbara színésznő és édesanyja, Kállay Bori számára is a második férj lett az igazi.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kállay Bori színésznő és lánya nemcsak külsőre hasonlítanak egymásra: Fonyó Barbara már gyerekként szerepelt színházi előadásokban, másodéves színművészetisként pedig megkapta Eliza szerepét a My Fair Lady című musicalben, amit számos musical és operaházi produkció követett. Anya és lánya magánélete is hasonló, mindketten a második férjük személyében találták meg az igazit, árulta el Kállay Bori a Best legfrissebb számában.

- A lányom apukája színész volt, a színpadon szerettünk egymásba, de hamar rájöttem, hogy tévedtem. Ami a színpadon működik, az nem biztos, hogy az életben is. Kiléptem ebből a házasságból elég hamar, Barbara még csak egyéves volt - mesélte a 68 éves művésznő.

A válást követően megélt szép és viharos szerelmeket, majd belépett az életébe Vitray Tamás, akiért végül másfél évig küzdött. 31 éve élnek együtt, ez idő alatt a színésznő állítása szerint egy hangos szó nem esett közöttük.

Kállay Bori lánya, a 44 éves Fonyó Barbara is a második házasságával ért révbe.

- Az első házassága nem sikerült, de ez már a múlt, ma már boldog házaséletet él. A válása után egymásra találtak a régi szerelmével - mesélte a napilapnak.

Fonyó Barbara első férje Kósa L. Adolf műsorvezető volt, akitől két fia született, a ma már 14 éves Domonkos és a 19 éves Benedek. 2011 decemberében az RTL Klub Csak csajok című műsorában árulta el, hogy másfél évvel korábban másodjára is férjhez ment. Párjáról annyit árult csak el, hogy nem a művészvilág tagja, és nem szeret szerepelni sem, továbbá két fia van, csakúgy, mint a színésznőnek.

18 éve ebbe a műsorvezetőbe volt belezúgva a fél ország! Emlékszel Kósa L. Adolfra?

Ha kíváncsi vagy, hogyan alakult a műsorvezető élete, akkor kattintsd végig galériánkat, ahol azt is megtudhatod, mi történt Kasuba L. Szilárddal vagy Horváth Szilárddal.

17 éve ebbe a műsorvezetőbe volt belezúgva a fél ország! Emlékszel Kósa L. Adolfra?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük