Véget ért a nagy szerelem Fésűs Nelly és Vajtó Lajos között
Fésűs Nelly meglepő kijelentéseket tett párkapcsolatáról a FEM3 Café című műsorban.
Fésűs Nelly meglepő kijelentéseket tett párkapcsolatával kapcsolatban, amikor tegnap Vajtó Lajossal és közös kislányukkal vendégeskedett a FEM3 Café című műsorban.


A gyönyörű színésznő szerint gyermeke apja túl kevés programot szervez vele kettesben.
"Itt még szerettük egymást"
Fésűs Nelly azt is felrótta párjának, hogy az ő nagyobbik lányával, Csengével és közös kislányukkal, Elza Zorkával elment az adventi vásárba, de az már nem jutott eszébe, hogy vele, kettesben is szervezzen hasonló programot.
Amikor a nyaralásukról mutatott képeik kerültek terítékre, a színésznő fanyar megjegyzést tett az egyik fotóra, amin a bolgár tengerparton csókot vált üzletember párjával.
- Itt még szerettük egymást, akkor készült ez a kép. Ez még a szerelmünk hajnalán volt. Akkor még boldogok voltunk együtt, de már elmúlt - mondta.
Fésűs Nelly 2011 őszén ismerkedett meg Vajtó Lajossal, amikor a Gundel-ház igazgatójával egy szilveszteri fellépésről tárgyalt. Szerelmük gyümölcse, a kis Elza Zorka 2014 októberében jött világra. Bár a színésznő szeretné, ha gyermeke apja gyűrűt húzna az ujjára, és hivatalosan is összekötnék az életüket, mára beletörődött, hogy nem lesz menyasszony.
Fotó: FEM3/FEM3 Café
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció















