Videón Fenyő Miklós utolsó nyilvános szereplése - Decemberben még vidáman idézte fel pályája egy korai időszakát
Egy emléktáblát avattak fel a Hungária régi tagjaival.
Decemberben láthatta a közönség utoljára a ma hajnalban, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklóst, amikor a Hungária zenekar akkor még életben lévő néhány tagjával - Dollyval, Szikora Róberttel és Novai Gáborral - egy emléktáblát avattak a ház falán, ahol rendszeresen a próbáikat tartották.
Az utolsó videó Fenyő Miklósról
Fenyő az avatáson felidézte, mennyire izgult, amikor az öt fiú közé először bevezette gyerekkori ismerősét, Dollyt. A lánynak egy székre kellett állnia, úgy énekelt. Az énekesnő is meghatottan emlékezett vissza erre a napra, az általa akkor “csicsásnak” tartott ruhákra, amelyeket a fiúk viseltek. Eredetileg csak néhány nyugat-berlini fellépésre készültek, ám egy nyilvános próbájuk az E-klubban óriási közönségsikert aratott, így a hazai karrierjük is új lendületet kapott.
A felvételen nem hangzik el konkrét dátum, ám a kontextus alapján az 1979-80 körüli időszakról lehet szó. Ebben az időben volt még az együttes tagja Kékesi Zoltán és Fekete Gyula, vagyis Szaxi Maxi is. Előbbi 2017-ben, utóbbi 2019-ben hunyt el, mindketten 67 éves korukban.
„Szia Miki, ez jó buli volt, csak túl hamar lett vége…” - Egymás után reagálnak a sztárok Fenyő Miklós halálhírére
Folyamatosan teszik ki megemlékezéseiket a közösségi oldalaikra.
ElolvasomKép: Profimedia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- fenyő miklós














