
Vallomás első kézből! Ezért jutott mélypontra a magyar sztárpár házassága
Fekete Dávid és Cserpes Laura házasságuk válságáról vallottak.

Kemény időszakon van túl Fekete Dávid és Cserpes Laura. A Megasztár 4 egykori felfedezettjének házassága ugyanis válságba került, amiről őszintén vallott csinos feleségével az Aktív kamerái előtt.
A 25 éves énekes és párja komoly tanulságokat vont le az elmúlt hetek, hónapok eseményei után, és ezeket a TV2 képernyőjén keresztül az egész országgal megosztották.
Túl közel engedte a lányokat
Dávid szerint a veszekedő párok többségéhez hasonlóan ők is abba a hibába estek, hogy egymást kezdték el hibáztatni a gondokért, a saját felelősségük beismerése helyett.
- Könnyebb a másikat hibáztatni, amikor a legfontosabb az lenne, hogy nézzünk magunkba, és ismerjük fel, mi miben vagyunk hibásak - mondta az énekes.
Mindketten megerősítették, hogy gyakran mindennapi dolgokon vitáztak, de nem tagadták azt sem, hogy alapvetően féltékeny természetűek. A zöld szemű szörnyeteggel főként Laurának gyűlt meg a baja.
- Szerette, hogy szeretik, és túl közel is engedte magához az embereket, a lányokat. Nem volt másik nő a kapcsolatunkban, de ez a helyzet nekem akkor is nagyon nehéz volt - mesélte a fiatal feleség.
Nagy mélységeket éltek meg
Az egykori megasztáros szerint tovább súlyosbította a helyzetüket, hogy nem önmaguk, illetve a szerelmük megerősítésére figyeltek elsősorban, hanem inkább a kifelé mutatott képre és a karrierjükre.
- De már látjuk, hogy először a kapcsolatunkat kell sziklára helyezni. Mert ha jön egy vihar, az nem fog leomlani. Ezért mostanában jóval többet törődünk egymással, és miután mindent megbeszéltünk, csak akkor tesszük meg a következő lépéseket - árulta el.
- Ahogyan a mondás is tartja, akinek nincsenek mélységei, annak nincsenek magasságai sem, és mi nagy mélységeket éltünk meg. De bízunk abban, hogy innentől felfelé fog ívelni a közös életünk - tette hozzá.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
Fotók: fekete-david.ning.com