Két nap után menesztették a TV2 sztárját - Nagy csalódás volt mindenkinek
Sebők Vili a csapattársai szerint nem játszott fair módon a Farm VIP című műsorban.
A TV2 Farm VIP című műsorában a harmadik játéknapon a piros csapat nyerte a termelési versenyt, így a sárga csapatból kellett egy játékosnak hazamennie.
Csapattársai a legtöbb voksot Sebők Vilire tették, aki rövid idő alatt szinte mindegyik többi sárgánál kihúzta a gyufát. Nem volt azonban egyértelmű, hogy ő esik ki, ugyanis választhatott magának egy csapattársat, akivel párbajoznia kellett.
Sebők Vili esett ki a Farm VIP-ból
A Horváth Éva, Terecskei Rita, Sydney van den Bosch, Kucsera Gábor, Vásáry André, Jóni Máté és Sebők Vili által alkotott sárga csapat tagjainál az utóbbi csapattag hamar kihúzta a gyufát. Hamar kiderült számukra, hogy a válogatott focista szeret lavírozni az elvégzendő feladatok között, és a munkát úgy ússza meg, ahogy csak tudja.
A rábízott kecskékhez az első napon nem kelt fel időben, azok alatt inkább Sydney takarított, a futballista pedig sok takarmányt adott nekik, hogy a következő nap ismét ne kelljen korán kelnie hozzájuk, és megússza legalább a reggeli etetést.
Horváth Éva azt is kifogásolta, hogy a férfi "ha ételről van szó, fogja, és pofátlanul fölzabál mindent. Tudja, hogy csak bizonyos mennyiség áll rendelkezésünkre, és elkezd egyedül enni. Nyilván mindenki éhes, de nem kérdez meg másokat. Az egója elképesztő!"
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Terecskei Rita elképesztő antiférfinak nevezte, és még mélyebbre süllyedt a szemében, amikor párbajra a törékeny influenszert, Sydney van den Boscht hívta ki. A többiek is ugyanígy éreztek, így mindenki a lánynak drukkolt. Végül a modell tudott elsőként harminc emeletnyi kukoricacsutkát úgy egymásra pakolni, hogy az támogatás nélkül megállt három másodpercig, így Sebők Vili esett ki a reality-vetélkedőből.
- Természetesen vannak, amiben a férfiak, vannak, amiben a nők jobbak. De Vilinél azt éreztem, hogy ő a nőket nagyon durván lebecsüli, inkább pattogtatja a nőket, mint hogy egyenrangú félként kezelné. Én biztosan nem élnék egy ilyen emberrel, mert a holdig rúgnám. Én nagyon jól tudok tűrni, de amikor kimondta, hogy Sydney-t hívja ki, akkor gurult el a gyógyszer nálam - mondta a Zanzibár énekesnője.
Bay Éva új frizurája
A Magyar Televízió egykori bemondónőjét a TV2 Farm VIP című kalandrealityjében láthatjuk viszont. A november 15-én indult műsor promójában még a megszokott, hátrafésült frizurával szerepel, de a sajtótájékoztatón már új hajszínnel és fazonnal állt a fotósok elé.
Bay Éván évtizedeket fiatalított új frizurája - A 68 éves bemondó így megváltozott
Bay Éva új frizurával lepett meg mindenkit a Farm VIP sajtótájékoztatóján.
Elolvasom