Farkasházi Réka szívfacsaró posztja: gyógyíthatatlan betegséggel küzd családtagja, mint Karsai Dániel
Nem véletlen, hogy éppen Karsai Dániel halála után osztotta meg a fotót a színésznő.
Farkasházi Réka édesapja azzal a betegséggel küzd, ami Karsai Dániel halálát okozta, a színésznő megrázó posztot tett közzé.
Farkasházi Réka beteg édesapja
Szombat este érkezett a hír, hogy három év heroikus küzdelem után Karsai Dániel elhunyt. A szomorú hírt az alkotmányjogász testvére, Karsai Péter közölte. A halálhír az egész országot megrázta, több híresség, közéleti szereplő kifejezte részvétét.
Farkasházi Réka szívfacsaró posztot tett közzé Instagram-oldalán édesapjáról, aki mint kiderült, ugyanazzal a gyógyíthatatlan betegséggel, az ALS-sel küzd, amivel Karsai Dániel. A színésznő szerint ez az egyik, ha nem a legkegyetlenebb betegség, és bár kiemelte, nem célja "haknizni" édesapja állapotával, mégis szeretné felhívni a figyelmet arra, mit is jelent így élni.
"Nehezen születik ez a poszt. De nem véletlen, hogy éppen ma. Karsai Dániel hatalmas küzdelem után, most megpihent. A képen azért nem ő van, hanem az apukám, mert apa ugyanazt az utat járja, amit Dániel járt egészen máig. Júniusban kaptuk a diagnózist. ALS. Fogalmunk sem volt arról, mit jelent és mivel jár. Persze olvastuk Dániel történetét, de elsőre nem tudtam, nem tudtuk összerakni a mozaikokat. Másodikra sem. De most már nincs más választásunk. Főleg apának és anyának" - kezdi Farkasházi Réka a posztjában, melyet ide kattintva tekinthetsz meg.
A szívfacsaró sorokra és a megható fotóra rengeteg együttérző hozzászólás érkezett, több híresség is, köztük Epres Panni, Lékai-Kiss Ramóna, Csonka András és Judy is kommentelt.
„Nem nézzük butának a gyerekeket” - Farkasházi Réka fia 20 éves, a zenekara 18
Farkasházi Réka háromgyermekes édesanya, legidősebb gyereke húszéves, de a zenekara, a Tintanyúl is nagykorú lesz idén, 18 éves.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció