Falusi Mariannt 72 kilósan is azzal bántották, hogy kövér: a 80-as években így nézett ki
Falusi Mariann a Klubrádió Szavakon túl című műsorában emlékezett vissza, milyen rögös úton indultak el Lang Györgyivel a Pa-Dö-Dőben.
Bye-bye Szása, színes haj, extravagáns ruhák - ezek hallatán csak egy zenekar ugorhat be a magyar közönségnek, a Pa-Dö-Dő. Falusi Mariann és Lang Györgyi duója 1988-ban alakult meg, a ’90-es évekre a hazai könnyűzenei élet megkerülhetetlen formációjává avanzsáltak.
Szókimondó stílusukkal és nem megszokott megjelenésükkel úttörőknek számítottak, igaz, utóbbira kaptak hideget-meleget a közönségtől. Falusi Mariann Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában emlékezett vissza ezekre az időkre.
Falusi Mariann a Szavakon túl című műsorban
A két énekesnő A rémségek kicsiny boltja című eladásban szerepelt együtt, a közös munka során szoros barátság alakult ki kettejük közt. Falusi Mariann szerint a találkozásuk sorsszerű volt, és teljesen megváltoztatta az életét.
Míg addig meg akart felelni az aktuális szépségideálnak, onnantól kezdve, hogy Lang Györgyi megmutatta neki, nem kell beállni a sorba, teljesen másképp kezdett gondolkodni saját magáról.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az együttes elindulásakor Falusi Mariann 72 kilót nyomott 156 centis magasságához. Rengetegen bántották mindkettőjüket azzal, hogy kövérek, ám ők nem foglalkoztak a fanyalgókkal.
- Kihívásnak éreztük, de nem azért, mert így ledobjuk a túlsúlyunkat. Meg akartuk mutatni, hogy túlsúllyal is megcsinálunk mindent a színpadon. Ugyanazt a koreográfiát nyomtuk, mint a táncosok, és végigénekeltük a koncerteket. Miután egy másik korosztály vagyunk, meglehetősen jobban bírtuk, mint ők, és ez így is maradt a későbbiekben is - mesélte a Klubrádióban.
Bevallotta, ha nem találkozik Lang Györgyivel, lehet, hogy komoly problémái lettek volna az önelfogadással. Azután, hogy látta, nem muszáj korlátok közé szorítania saját magát, teljesen elengedte az ezzel kapcsolatos félelmeit.
Azt is elmesélte a műsorban, hogy 48 kilósan kezdte a gimnáziumot, majd az allergiájára kapott injekció hatására két hónap alatt több mint 10 kilót hízott. Ezután rengeteg diétát kipróbált. Volt, hogy 10 kilogrammot leadott, majd ugyanennyi jött vissza rá. Saját bevallása szerint legalább 100 kilót fogyott már életében, mindezt csak azért, hogy megfeleljen az elvárásoknak.
Lang Györgyi gyerek modellként
Lang Györgyi nevét mindenki ismeri, de azt csak kevesen tudják, hogy pályáját nem énekesnőként, hanem színésznőként kezdte. Az sem köztudott róla, hogy gyerekként modellkedett: divatbemutatókon lépett fel gyermek manökenként.
Lang Györgyi így nézett ki gyerek modellként: divatbemutatókon szerepelt mint manöken
Lang Györgyiről kevesen tudják, hogy gyerekként modellkedett: divatbemutatókon lépett fel gyermek manökenként.
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/Nagy szám
OLVASD EL EZT IS!