Elhunyt Fábián Juli - A 37 éves énekesnőt legyőzte a rák
Ma délután elhunyt Fábián Juli énekesnő.
Ma délután elhunyt Fábián Juli, tudatták a Facebook-oldalán. Az énekesnő mindössze 37 éves volt, daganatos megbetegedéssel küzdött.
Halálhírét ma este tették közzé közösség oldalán. A rövid közlemény szerint családja, barátai és zenésztársai körében, békésen távozott.
Fábián Juli 2012 júniusában jelentette be, hogy egy évig szünetelteti zenei karrierjét. Abban az évben zajos sikert aratott zenekarával A Dal című műsorban, így sokan nem értették döntését. Csak egy évvel később árulta el, hogy komoly egészségügyi probléma miatt kényszerült visszavonulni. Azt is közölte, hogy meggyógyult. Arról, hogy a betegsége rák volt, csak később beszélt. 2017 nyarán a Facebookon tudatta, hogy ismét rákkal küzd.
"Egy ideje tartó daganatos megbetegedés miatt most olyan kezelésekre van szükségem, amik bizonytalan időre kizárják az éneklést, a munkát, így egy darabig semmilyen fellépést, interjút, közszereplést nem vállalok, hogy minden erőmmel és energiámmal a gyógyulásra koncentrálhassak, és végleg magam mögött tudjam hagyni ezt a betegséget" - írta.
Az énekesnő október végén még bizakodó volt, a Facebookon azt írta, a kezelései szépen haladnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fábián Juli 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazz-énekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. 2011-ben elnyerte az évente három, kiemelkedően tehetséges, fiatal jazz zenésznek odaítélhető Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat. Ugyanebben az évben megjelenik Fábián Juli és Zoohacker első közös lemeze, a Girly. 2012-ben a Fábian Juli és Zoohacker formáció részt vett az Eurovízió hazai válogatásán, a Like A Child című dalukkal, amellyel nagy sikert arattak.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető