Conchita Wurst kínosan leszerepelt az Eurovíziós elődöntőn! Nem neki való a műsorvezetés

Ez történt tegnap este a bécsi elődöntőben!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Retikül
Top olvasott cikkek

Május 19-én, kedden este lezajlott Bécsben az idei Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntője. Az "Építsünk hidakat" mottójú verseny fordulójában 16 ország képviselői mérték össze a tudásukat, és végül az összegzett szavazatok - melyek részben a nézőktől, részben pedig egy szakértő zsűritől érkeztek - alapján derült ki, ki az a tíz, aki továbbjut a szombati döntőbe.

10 ezer néző a bécsi Stadthalléban

A versenydalok többsége igyekezett valamilyen jól bevált sablont követni, volt Céline Dion-os és Backstreet Boys-os, akadt, amelyik Mariah Carey-re hajazott, más dal pedig a James Bond-filmek hangulatát idézte. Némelyiknél pedig egyenesen az volt az ember érzése, a dal és az előadó is leragadt valahol a kilencvenes éveknél, azt gondolván, ami akkor jó volt, az most is az lesz.

Ráadásul mivel egy ideje már nem kötelező a jelentkezőknek az anyanyelvükön énekelni, most is szinte mindenki az angol nyelvű előadást választotta, amitől egy kicsit olyan volt az egész, mintha hirtelen az American Idol döntőjére kapcsolt volna a tévé.

Conchita nem találta a helyét

Persze az is tény, nyelv ide vagy oda, a dalok egyre kevésbé igyekeznek tükrözni a nemzeti sajátosságokat, így szinte felcserélhetőek lennének az énekesek között - bár jelen esetben a mottó értelmében tulajdonképpen ez így van jól.

Ami viszont tényleg kínos volt, az Conchita Wurst - a törékeny, szakállas nő gyönyörűen elénekelte ugyan tavalyi győztes dalát, de a backstage munkát nem kellett volna rábízni, mivel olyan esetlenül és haloványan kérdezett a versenyzőktől, hogy talán sokan észre sem vették, ott téblábol valahol.

Az pedig, hogy három műsorvezetőnő vitte az élő show-t, feleslegesnek tűnt, bár tény, hogy Arabella Kiesbauer, Mirjam Weichselbraun és Alice Tumler remekül mutattak a képernyőn, ugyanakkor az amerikai díjkiosztókon megszokott - előre megírt - élcelődés nem igazán ment nekik flottul.

A három műsorvezető

Akárhogy is, természetesen hallhattunk tehetséges előadókat és erős dalokat, ráadásul a hazánkat képviselő Csemer Boglárka Boggie is remekül teljesített, hiszen a szavazatok alapján bejutott a szombati döntőbe. Így mégsem vált be az angolok jóslata, akik a Mirror című lapban néhány napja esélytelennek és borzalomnak titulálták a magyar előadó dalát. Rajta kívül a következő országok képviselői lesznek még ott a végső összecsapásban: Albánia, Örményország, Oroszország, Románia, Görögország, Észtország, Grúzia, Szerbia és Belgium.

Albánia - Elhaida Dani: I'm Alive. Albániát a 20 éves énekesnő, Elhaida Dani képviseli, aki saját bevallása szerint sosem tanult énekelni, így a hangját úgy tekinti, mint egy áldást, amit arra akar használni, hogy a benne kavargó érzéseket és gondolatokat kifejezze. Drámai dala, az I'm Alive Mariah Carey nagyívű R&B slágereire emlékezet, melyekben bátran csillogtatja meg hangi adottságait.

Boggie és csapata

Örményország - Genealogy: Face The Shadow. Örményország képviseletében állt színpadra a Genealogy, melyhez öt kontinensről válogatták össze az örmény származású énekeseket. Állítólag a dal maga előbb megvolt, mint a formáció, de ennek nem volt észrevehető jele az Eurovízión. Ez a dal is a nyolcvanas-kilencvenes évek hangulatát hordozza, kicsit emlékeztet Freddie Mercury és Montserrat Caballé legendás Barcelonájára.

Oroszország - Polina Gagarina: A Million Voices. Oroszország színeiben egy fiatal szőke énekesnő állt a közönség elé, aki ráadásul dalszövegíró és színésznő is egyben, mindemellett pedig már édesanya. Dalán egy nemzetközi csapat dolgozott, megírásában oroszokon kívül svéd és ausztrál szerzők is közreműködtek.

Az orosz énekesnő

Románia - Voltaj: De La Capat/ All Over Again. A román banda volt az egyetlen, aki a 16 országból az anyanyelvén énekelt. A Voltaj egyébként régi motoros a szakmában, több mint 20 évvel ezelőtt alakult a hazájában rendkívül népszerű pop-rock csapat. Daluk azokról a gyerekekről szól, akik egyedül maradtak, mert a szüleik külföldön dolgoznak, rájuk szeretnék felhívni a figyelmet.

Görögország - Maria Elena Kyriakou: One Last Breath. A görög Céline Dion, így lehetne legkönnyebben leírni Görögország Eurovíziós jelöltjét, aki egyébként görög irodalomból diplomázott, hátrányos helyzetű gyerekeket tanít, és neki is van három gyermeke. A James Bond-filmeket idéző dalban volt szélgép és dráma, de még az énekesnő gesztusai is éppen olyanok voltak, mint a kanadai sztáré - szerencsére hangi adottságokban sem marad le tőle, nem véletlenül jutott tovább.

A görögök továbbjutója

Észtország - Elina Born & Stig Rästa: Goodbye To Yesterday. A duó férfitagja szívósságát bizonyítja, hogy kilenc alkalommal próbálkozott bejutni az Eurovízióra, de a válogatókon mindig elbukott. Most azonban, karöltve a nálánál 15 évvel fiatalabb énekesnővel, sikerült az, amiről álmodott. Már korábban is sok dalt írt Elinának, a gitáros-énekes duó pedig jó kis Nick Cave-Kylie Minogue-os hangulatot teremtett a színpadon.

Grúzia - Nina Sublatti: Warrior. Grúziát egy fekete hollónak öltözött énekesnő képviselte, aki azon igyekezett, hogy meglegyen a baljós fantasyvilágos hangulat, volt füst és minden, ami csak kell. Bár a látványra sokat adott, azért az kiderült, hogy tehetséges előadóról van szó, a 20 éves lány 2014 óta a zenei konzervatórium hallgatója.

A grúz holló

Szerbia - Bojana Stamenov: Beauty Never Lies. A szerbek dundi énekesnője bedobta nagy hangját a színpadon, és beleremegtek a falak. Mint mesélte, ideges gyerek volt, de olyankor mindig elkezdett énekelni, és elmúlt benne a feszültség. Az Eurovízióba való jutással egy álom vált számára valóra.

Belgium - Loïc Nottet: Rhythm Inside. Bár a belga énekest apja focistának szánta, a tánc és a zene jobban vonzotta. Dalával azt akarja üzenni, hogy csak a saját döntéseinken múlik, milyen életünk lesz, hallgassunk a belső hang ritmusára. A hallott produkciók közül talán ez volt az egyik legegyedibb, ahol a háttérzene szinte nem is számított, inkább tűnt egy dalban előadott ritmusgyakorlatnak az egész.

A szerb énekesnő

A kiesettek között volt egyebek közt a Pertti Kurikan Nimipäivät nevű finn punk-rocker csapat, akik Down-kóros zenészekből verbuválódtak össze és nagy közönségkedvencnek számítottak.

A megmérettetés nélkül is a továbbjutók között van viszont - Ausztria mellett - Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, az Egyesült Királyság és Ausztrália. Bár utóbbi kívül esik Európán, a 60. Eurovízió kedvéért ezúttal kivételt tettek és meghívták a távoli kontinens résztvevőjét is a versenyre.

Fotók: Andres Putting (EBU)

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye. Regisztráció az ingyenes rendezvényre.

Promóció

Ezt is szeretjük