Erős Antónia 16 éves fia hosszú hajával vérbeli zenésznek néz ki: Matyi zenekara egyre sikeresebb
Erős Antónia fiának zenekara vehette át a Szörényi Szabolcs díjat, amivel hatalmas pénzjutalmat nyertek.
Erős Antónia 16 éves fiáról már biztosan sokan tudják, hogy a zenében találta meg szenvedélyét, évek óta a Street Sixteen nevű zenekar dobosa.
A fiúbandát egyre többen ismerik, az is köztudott róluk, nem Matyi az egyetlen, akinek szülőjét az egész ország ismeri – Czutor Zoltán fia is ebben a bandában zenél.
Erős Antónia fia és a Street Sixteen
A formáció most egy rangos elismerésben részesült, ők kaphatták meg az első Szörényi Szabolcs díjat és az ezzel járó 1 millió forintos pénzjutalmat.
A Moha emlékalapítvány hozta létre a díjat, a tavaly elhunyt Kossuth-díjas zenész, Szörényi Szabolcs emlékére - írta a Blikk.
A fiúknak egyébként nem is tudtak arról, hogy megkapják a díjat, mindössze úgy volt, fellépnek az eseményen. Szörényi Szabolcs testvére, Szörényi Levente így nyilatkozott a fellépésükről:
- Ez a három gyerek zseniális, elképesztően magas színvonalon zenél. Persze, nagyon modern felfogásban játszottak egy-két számot tőlünk, amit nem bánok egyébként, mert ezek feldolgozások. A Little Richard című dalunkat majdnem dupla tempóban adták elő, mint mi annak idején, de ezért fiatalok... Ígéretes, amit csinálnak!
Matyiról, ha nem tudnánk, hogy zenész, a külsejéről ígyis-úgyis látszik, igazi sztáralkat. Imádjuk, hogy hosszan hordja a haját, és ahogy nő, egyre helyesebb tinédzser lesz!
Erős Antónia otthona szobáról szobára: ilyen szép helyen él az RTL híradósa
Erős Antónia megmutatta, milyen ízléses, letisztult otthonban él.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















