Kórházba szállították Erdei Zsoltot - Lábra sem tudott állni a fájdalomtól

Erdei Zsoltot kedden elviselhetetlen fájdalmakkal kellett kórházba szállítani.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma derült ki, hogy Erdei Zsoltot kedden elviselhetetlen fájdalmakkal szállították kórházba. Az egykori profi bokszoló éppen a szokásos napi edzését tartotta, amikor egy rossz mozdulat miatt görcs állt a térdére, hasító fájdalmat érzett, ezt követően már nem tudott lábra állni, adta hírül a TV2 Aktív című műsora.

Fájdalomcsillapítókat kap, és további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, mi a baja. Lábra állni még ma sem tud, de a kórházból már kiengedték.

- Pillanatnyilag még nem tudunk semmit, mert egyelőre még csak röntgenfelvétel készült, ami alapján azt állapították meg, hogy a csont ép. Az MR vizsgálat fogja majd igazából megmondani, hogy mi történt. Remélem, hogy nem nagy a baj - nyilatkozta az Aktívnak.

Erdei Zsoltnak az utóbbi hónapokban bőven kijutott a rosszból: párja, Réka május 26-án, a vártnál három hónappal korábban adott életet első közös gyermeküknek, Grétinek.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Magyar sztárapukák

Nézd meg azokat a magyar sztárapukákat, akiknek idén és tavaly született gyermeke!

Magyar sztárapukák 2013-2014

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük