Ember Márk apa lesz: műsorvezető feleségével, Virággal különleges videót posztoltak a gólyahírről
Nem mindennapi videóval tudatta a hírt Ember Márk és felesége, hogy hamarosan szülők lesznek.
Alig egy évvel azután, hogy az oltárnál feleségül vette élete szerelmét, újabb örömhírről számolt be Ember Márk, ugyanis hamarosan édesapa lesz.
Ember Márk apa lesz
Tavaly augusztusban Ember Márk teljes titokban kelt egybe kedvesével, Havasi Virággal. Az esküvőn számos hazai híresség jelen volt, ennek ellenére sokáig alig osztottak meg részleteket a nagy napról. Egy évvel később, idén júliusban azonban olyan fotókat is közzétettek a közösségi oldalaikon, amelyek korábban nem voltak láthatók. Most pedig ismét egy különleges videóval jelentkeztek, amelyből kiderült, hogy úton van első közös gyermekük.
Ember Márk és Virág éppen egy gyönyörű nyaraláson vesznek részt, amelyről a búvárkodás sem maradhatott el. Ahogy az égszínkék tengerben lubickolnak, egyszer csak egy apró cumi úszik feléjük, amit mindketten elkapnak. A felvételhez csupán ennyit írtak: „+1Ember”.
Természetesen a videó azonnal hatalmas reakciót váltott ki nemcsak a rajongókból, hanem a kollégákból is. A több mint 30 ezer lájk mellett egymást érték a gratulációk a kommentszekcióban.
A népszerű színész és a műsorvezető 2022 óta alkotnak egy párt. Kapcsolatuk nem volt mentes a hullámvölgyektől, ugyanis 2024 júliusában mindketten törölték a közös fotókat a közösségi oldalaikról, a színész pedig akkor elismerte, hogy már nincsenek együtt. Alig fél évvel később azonban mégis kézen fogva jelentek meg egy nyilvános eseményen, miután Ember Márk tiszta vizet öntött a pohárba.
- A Futni mentem premierjén a barátnőmmel jelentem meg, erről írt mindenki, mivel korábban a kedves fórumozók kinyomozták, hogy valami változás van a kapcsolatunkban, én akkor nyilatkoztam le, hogy nem vagyunk együtt. De sikerült megdolgozni a szerelmünkért, és újra felépíteni valamit, vagy javítani rajta. Nem titkolom, hogy foglalt a szívem, és nem szeretnék zsákot húzni a fejemre, ha a barátnőmmel sétálok – nyilatkozta akkor a színész.
Jól láthatóan valóban nemcsak sikerült helyrehozniuk, ami akkor elromlott, hanem azóta még magasabbra is szárnyal a kapcsolatuk, most pedig minden eddiginél boldogabbak lehetnek, hiszen első közös gyermeküket várják.
A magyar rendező nem volt hajlandó Ember Márkot a nevén szólítani: ezért nem szimpatizált vele
Ember Márk pályája nehezebb időszakát idézte fel.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!














