Dundika és ritkán látott húga is gyönyörű - A 33 éves Brigi is szőke bombázó

Magyar sztárok és ritkán látott, gyönyörű húgaik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dundika, vagyis Majoros Hajnalka 2005-ben azzal lett ismert, hogy elnyerte a Magyarország Playmate-je címet. Ezt követően több tévés műsorban is szerepelt, 2010-ben, az Ezek megőrültek! forgatásán Majka bele is habarodott. 2011-ben jöttek össze, az év novemberében megszületett Marián, majd 2016-ban Olivér fiuk. 

Kevesen tudják, hogy Dundikának van egy négy évvel fiatalabb húga, aki szintén két kisfiú édesanyja. Hornyák Brigitta fiatalon lett először várandós. 18 éves volt, amikor egy szerelmi csalódás után megismerkedett az interneten a párjával, majd három hónap múlva várandós lett. Kristóf öccse nem sokkal azután látta meg a napvilágot, hogy Dundika 2016 augusztusában világra hozta Olivért. 

Magyar sztárok és húgaik

Brigi március 25-én ünnepelte a születésnapját, amin a testvérek nem tudtak együtt lenni, Dundika ezért Londonban készült, közös képekkel köszöntötte fel a húgát. Képes összeállításunkban több magyar sztár gyönyörű, ritkán látott lánytestvérét is láthatod.

A kommentelők ámuldoztak, Dundika húga, Brigi milyen szép. A jobb oldali fotó 2017 karácsonyán készült.
Fotó: Instagram/Majoros Hajnalka
Berki Mazsi és húga, Edina között 11 év a korkülönbség.
Fotó: Instagram/Berki Mazsi
Kulcsár Edinának két féltestvére van: a képen a négy évvel fiatalabb Renivel látható, de van egy hat évvel fiatalabb húga is, Rebeka.
Fotó: Instagram/Kulcsár Edina
Dér Heni és Alexandra között nyolc és fél év a korkülönbség, ennek ellenére nagyon közel állnak egymáshoz.
Fotó: Instagram/Dér Heni
Oláh Gergő húga nem csak gyönyörű, de a hangja is szép, pár évvel ezelőtt a tíz évvel fiatalabb Dzsennifer is jelentkezett egy tehetségkutatóba.
Fotó: Instagram/Oláh Gergő

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük