
ByeAlex 30 éves húga nemcsak gyönyörű, de tehetséges is – Amarillát a brit Vogue is felfedezte
ByeAlex Londonban élő húga képzőművész, akinek egyik népszerű alkotása a Vogue-ba is bekerült.

ByeAlex öt évvel fiatalabb húga nemcsak gyönyörű, de nagyon tehetséges is. Márta Amarilla képzőművész, ő készített háttéranimációt bátyja Kedvesem című dalához, amikor az kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra, emellett albumborítókat is tervezett.
Évek óta Londonban él, így nagy öröm a testvérek számára, amikor évente egy-két alkalommal időt tudnak szakítani a személyes találkozásokra.
ByeAlex húgának alkotása a brit Vogue magazinban
Amarilla, művésznevén Amiizmus tehetségét a brit Vogue magazin is felfedezte, a júniusi lapszámba bekerült egy 2015-ös alkotása, ami a mai napig nagy tetszésnek örvend, sokan választják lakásdísznek. Azért is nagy öröm számára, hogy pont ebben a kiadványban szerepel, mert annak borítójára még soha nem tettek olyan idős címlapsztárt, mint Judi Dench, ő pedig mindig is felnézett az idősebb nőkre.
"Számomra ez óriási dolog. Már kiskoromtól követem és vásárolom ezt a magazint. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer benne leszek. Ez az újság nemcsak a divat legrangosabb lapja, de híres a benne megosztott művészekről is.
Ami ironikus, hogy a címlapon a 83 éves Judi Dench van, ilyen még nem volt, a British Vogue történelmében ő a legidősebb címlapsztár. Azért ironikus, mert én mindig az idősebb nőkre néztem fel, és pont most van a címlapon egy ilyen nő, amikor benne vagyok" – írta az Instagram-oldalán.
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!