
Nem sejtette! Túlsúlya miatt kapott infarktust a magyar tévés?
Dömsödi Gábor túl van egy komoly infarktuson, ám nem fél az újabb rohamtól.

A népszerű tévés, Dömsödi Gábor ritkán szerepel a bulvárhírekben, de betegsége, vagyis váratlan szívinfarktusa kapcsán - figyelemfelhívő céllal - szívesen nyilatkozik.
A NÉVshowR, a Telemázli és a Napközi egykori műsorvezetőjét pár éve érte szívinfarktus, amiből sikeresen felépült, de az élete azóta megváltozott.
Nincs benne félelem
A népszerű műsorvezető a minap az Edina & Joshi című beszélgetős műsor vendége volt, ahol többek közt infarktusáról, munkájáról és jövőbeli terveiről is nyilatkozott.
Saját bevallása szerint nem fél egy újabb rohamtól, de tudatosabban figyel a betegséget okozó rizikófaktorokra, mint a túlsúly, amivel korábban sokat küzdött.
Rengeteg egészségügyi rendezvényen vett részt, sokra hívják is, műsorvezetőként. Volt tehát alkalma kiokosodni a témában, úgyhogy most már felkészültebbnek érzi magát.
- Előtte se volt bennem félelem, mert nem gondoltam, hogy velem ez megtörténhet. Sőt, most se gondolom, hogy még egyszer megeshet velem. A gond az, hogy az emberek nem járnak el szűrőprogramokra, én az utóbbi időben rengeteg ilyenen voltam - mesélte a tévés.
Sokat fogyott a betegsége óta
A betegségnek egyébként nem csak lelki hatásai voltak, hanem testi változásokkal is járt. Már korábban is beszámoltunk róla, hogy Dömsödi Gábor a szívinfarktusa után döntött úgy, megszabadul a súlyfeleslegétől.
Az 53 éves tévés szétválasztó diétával fogyott le, a módszer ráadául annyira bevált, hogy több lépcsőben, több mint 10 kilótól szabadult meg. A műsorvezető nem csak átványosan megkarcsúsodott, de a közérzete is jobb lett.
A tévés elmondása szerint egyébként a klasszikus műsorvezetés, amit ő vagy példaképe Vitray Tamás képviselt - nem divat manapság, ezért az elmúlt időszakban ő is már irányba indult. Indult Bokor község polgármesterválasztásán, de elveszített a szavazást.
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
Mindezt a tőle megszokott humorral és optimizmussal kezeli, elmondása szerint nem érett még meg a feladatra. Időközben pedig a televíziós munkához is visszatért.
- A televíziózás megvan, a műsorainkat ismétlik, csak a fizetés nem jön. Persze tervek azért vannak, most úgy néz ki, hogy szeptembertől talán indul valami műsor, remélhetőleg olyan, amit én szeretnék - viccelődött a műsorvezető.