Ma lenne 85 éves Kaló Flórián - Domján Edit egyetlen férje ilyen jóképű volt fiatalon
Kaló Flórián haláláig ápolta felesége emlékét.
Ma ünnepelné 85. születésnapját Kaló Flórián, Jászai Mari-díjas színész, aki négy évtizedes pályafutása során rengeteg klasszikus és modern, illetve zenés és prózai műben örvendeztette meg a nézőket emlékezetes alakításaival.
Az érettségi után a Lámpagyár Vállalatnál kezdett el dolgozni. 1954-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ugyanebben az évben vette feleségül Domján Editet, akivel a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1961-ben a József Attila Színház társulatának tagja lett, ahol emlékezetes karakterszerepekben csillogtatta meg tehetségét.
Habár feleségével nagyon szerették egymást, 15 évig tartó házasság után, 1969-ben elváltak. Domján Edit a hetvenes évek elején Szécsi Pál kedvese lett, 1972 decemberében 40 évesen azonban öngyilkosságot követett el. Kaló Flórián az ő emlékére hozta létre a Domján Edit Alapítványt, amely révén a tragikusan fiatalon elhunyt színésznő emlékét ápolta.
Kaló Flóriánt a színpad mellett számos felejthetetlen filmben is feltűnt. A hatvanas-hetvenes években láthattuk többek között a Két emelet boldogság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Mici néni két élete, a Meztelen diplomata, a Minden kezdet nehéz és a Lányarcok tükörben című alkotásokban, a gyermekek körében pedig a Kukkantó című ismeretterjesztő tévéműsornak köszönhetően lett népszerű, amit Hacser Józsával együtt vezetett.
Kaló Flórián íróként is bizonyította tehetségét, több színműve könyvben is megjelent, emellett sikeres rádiójátékok szerzője is volt. 2006. február 28-án hunyt el 73 éves korában Budapesten. 2015-ben Köszönet mindenért címmel mutatták be a Turay Ida Színházban azt a darabot, amely Kaló Flórián és Domján Edit házasságáról szólt: Domján Editet Germán Lívia, Kaló Flóriánt pedig Bozsó Péter alakította, aki interjút is adott nekünk az előadás kapcsán.
Ma 75 éves Béres Ilona - Emlékszel még, Az aranyemberben milyen gyönyörű volt?
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció