Dombóvári Vanda az RTL műsorvezetője volt: 47 évesen ebbe a férfiba szeretett bele
Dombóvári Vanda a kisfiának köszönheti élete legszebb szerelmi történetét és a lánykérést.
Dombóvári Vandát a nézők az MTV és az RTL Klub képernyőjéről ismerhetik. A csinos és mindig vidám tévés, aki idén júniusban ünnepli a 48. születésnapját, olyan műsorokat vezetett, mint a Reggeli, a Dominónap, a MeneTrend, a TrendMánia vagy a KölyökKalauz.
2013-ban kisfia született, aki a Gergő nevet kapta. Néhány évvel később, 2017-ben úgy döntött, tart egy kis szünetet, visszavonul a médiától, hogy többet lehessen együtt gyermekével. Gyulára költöztek a fővárosból, és új életet kezdtek.
Dombóvári Vanda párja
Dombóvári Vanda szentül hitte, a kisvárosi élet lesz a jövőjük, ám nem tudott ellenállni, amikor az RTL Klubtól újra megkeresték. Azóta ingázik Budapest és Gyula között, de nem bánja, mert jelenleg nagyon jó az időbeosztása. Még egy új szerelem is belefért az életébe, amit ráadásul éppen Gergőnek köszönhet.
Éppen a strandon voltak, amikor Gergő beállt focizni egy apukával és annak gyerekeivel. Úgy összebarátkoztak, hogy a fiúk később online is tartották a kapcsolatot, barátok lettek. Erre lett figyelmes a műsorvezető, aki korábban úgy gondolta, ő már “kiöregedett” a szerelemből.
- Nem kell már több, túl vagyok szép szerelmeken. Olyan úgysincs, amilyenre vágyom, olyan úgyis csak a lányregényekben van. És hát Gergőék jó barátságot ápoltak, és elkezdtem figyelni, hogy milyen jókat beszélgetnek, online néznek focimeccset. És ide jutottam. Fordítva csinálok mindent, mint Benjamin Button. Klimax előtt eljegyzés - mesélte történetét Dombóvári Vanda az RTL Klub Reggeli című műsorában.
A képernyős ezután kisfia kérésére hagyott fel az ellenállással, Gergő ugyanis arra kérte, engedje meg magának a szerelmet, hiszen az említett apuka, János nagyon kedves, szimpatikus ember. Innen már nem kellett sok, hogy összejöjjenek. A férfi csupán négy hónappal az első csók után a nagy kérdést is feltette.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Azonnal igent mertem mondani. Most éreztem életemben először bizonyosságot. Én tényleg azt gondoltam, hogy lehúzták a redőnyt, és nagyon szépen, konfliktus nélkül élünk a kisfiammal, megtöltjük a házat nevetéssel, zenével, barátokkal. (…) Arra gondoltam, hogy ez így jól is van, nem vagyok már fiatal csirke. Erre oda jutottam, hogy már a fiamnak kell kerítenie nekem - mesélte a tévés nevetve.
A civil foglalkozású Jánosnak három gyermeke van előző kapcsolatából, akik mindannyian nagyon jól kijönnek a műsorvezető kisfiával. Boldogan szervezik az esküvőt és a nászutat, utóbbira az összes csemetéjüket magukkal fogják vinni.
Pokrivtsák Mónika ennyit változott
Pokrivtsák Mónikát 1997-től, az RTL Klub indulásától kezdve láthattuk a képernyőn, 12 éve fordított hátat a rivaldafénynek. Üzletember férjével Amerikába költözött, évek óta Floridában él, ahol légiutas-kísérőként dolgozik.
A 47 éves Pokrivtsák Mónikát alig ismerni fel: így él Amerikában az RTL Klub egykori műsorvezetője
Pokrivtsák Mónikát 1997-től, az RTL Klub indulásától kezdve láthattuk a képernyőn, 12 éve fordított hátat a rivaldafénynek.
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/Sajtóklub