Dobó Kata először beszélt új szerelméről! 40 évesen újra rátalált a boldogság

A részletek

Dobó Kata először mesélt új szerelméről.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Dobó Kata először beszélt új szerelméről, amióta január közepén kiderült, ismét rátalált a boldogság.

A Kegyelemkenyér című darabban
Az M1 Hacktion című sorozatában
A köztévé Fapad című sorozatában

A 40 éves színésznő új párja egy színész kollégája, a színházba járók és a tévénézők előtt sem ismeretlen Anger Zsolt.

Először beszélt új szerelméről

Dobó Kata 2014 novemberében egy interjúban árulta el, hogy kislánya, a két és fél éves Szofi édesapjával, Gulyás Levente rendezővel úgy döntöttek, hat év után külön utakon folytatják.

A színésznő hamar új párra lelt, ami talán életfelfogásának is köszönhető, hiszen mindig azt vallotta, egy csalódás nem ok arra, hogy ne higgyen többet a szerelemben.

Már januárban kiderült, hogy kollégájával, Anger Zsolttal alkot egy párt, de kapcsolatáról eddig még nem nyilatkozott. A 45 éves színésszel együtt játszottak az M1 2013-as Hacktion: Újratöltve című  akciósorozatában, valamint mindketten szerepelnek a köztévé tavaly októberben bemutatott Fapad című vígjáték sorozatában is. Közös darabban a színpadon is láthatja őket a közönség, a hétvégén mutatták be a Pinceszínházban a Kegyelemkenyér című drámát.

- Eddig még soha nem volt színész párom. Most együtt játszunk Anger Zsolttal egy Turgenyev-darabban, a Kegyelemkenyérben. Már van egy következő előadás is kilátásban, és forgatunk majd a Fapaddal is, amit március közepétől újból láthatnak a nézők - árulta el a Hot! magazinnak adott interjújában.

Kollégája párját szerette el a magyar műsorvezető - Képeken az elfeledett sztárpárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotó: Puskel Zsolt, Bara Szilvia, MTI/Bruzák Noémi

Facebook-kép: SuperTV2 Sajtószoba

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük