Kiderült, Dobó Kata miért szakított Andy Vajnával: 8 év után zárta le élete egy szakaszát
Dobó Kata az Erősebb Igenben arról is mesélt, miért döntött úgy, szakít a producerrel, és hazaköltözik Magyarországra.
Dobó Kata nyolc évig alkotott egy párt Andy Vajnával, de szakításuk után is fontosak maradtak egymás számára. Élete fontos döntései előtt, vagy ha bántották valami miatt, mindig kikérte a producer véleményét.
Mindig hitt a színésznő-rendező tehetségében, ezt sokszor a tudtára adta. A 47 éves sztár sajnálja, hogy Andy Vajna már nem láthatja azt az időszakot, amikor ezt már ő maga is elhiszi, hogy valamit tud - mondta Liebhaber Juditnak az Erősebb Igen beszélgetéssorozat első adásában.
Dobó Kata ezért szakított Andy Vajnával
"Az életet élvezni kell!" és "Mindenre képes vagy!" - ezeket a mondatokat sokszor hallotta Andy Vajnától, akitől felsorolhatatlanul sok dolgot tanult. Dobó Kata számára a filmmogullal való szakítás két szempontból is élete egyik meghatározó döntése volt: lezárta a párkapcsolatát, és hazaköltözött Amerikából.
- Nagyon-nagyon szerettem Andyt, de úgy éreztem, kifutott ez a dolog a mi nyolc évünk alatt, és nem tudok tovább benne maradni ebben a kapcsolatban. Azt gondoltam vagy reméltem, hogy tartogat még az élet számomra mást, többet, jobbat. Nyilván, lett egy kislányom, úgyhogy…
- Azt is tudtam, hogy dolgozni szeretnék a szakmámban, és annyira nem akartam kilépni a komfortzónámból, hogy ezt pincérkedés mellett tegyem meg Amerikában, hátha sikerül, hanem inkább hazajövök, és ott folytatom, ahol abbahagytam. Kívülről lehetett azt látni, hogy ez egy bátor döntés volt, mert egy ilyen kapcsolatot - ezt sokszor megkaptam -, nem hagy ott az ember. Érdekes, ahogy megléptem ezt a lépést, megszűnt egy másfél éve tartó álomsorozat, ami mindig ugyanaz volt. Tehát jól döntöttem - mesélte az Erősebb Igenben.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Pontosan ott, ahol annak idején abbahagyta, nem tudta folytatni, mert nagyon nehezen fogadta vissza a szakma. Míg a nézők az 1995-ös, Éretlenek című tévésorozatban ismerték meg, majd 1997-ben A miniszter félreléppel lett sztár, amit olyan filmek követtek, mint az Európa Expressz, az Ámbár tanár úr, a Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem, Magyarországra visszaköltözése után színházi színésznőként is széles közönséget ért el.
- A színház egy másik varázslat. Sokszor kérdezik tőlem, melyiket szeretem jobban, de nem nagyon lehet dönteni. Ha nagyon muszáj, akkor azt mondom, hogy a film, de az, ami egy próbafolyamat alatt történik egy színésszel, az katartikus tud lenni.
Magyar színésznők smink nélkül
Dobó Kata is kiposztolta, hogyan néz ki reggel, az ágyban fekve, amikor egy gramm festék sincs az arcán. Képes összeállításunkban további ismert magyar színésznőket láthatsz, mint Pokorny Lia, Peller Anna vagy Koós Réka smink nélkül és kifestve.