A magyar énekesnő 7 méteres szakadékba zuhant a sofőr miatt

A részletek

Dévai Nagy Kamilla életéért küzdöttek az orvosok.

Dia

	Dévay Nagy Kamilla úgy érzi, a halálos kórokon is azért tudott felülemelkedni, mert céljai, feladatai vannak: szépet adni az embereknek, őrizni a hagyományokat és szolgálni a magyar kultúrát.

Fotó: hetnap.rs

Dia

	Törőcsik Mari még 2008-ban, egy tüdővizsgálat során lett rosszul. Elvesztette eszméletét, sokkos állapotba került, összeomlott a keringése. Rohantak vele az intenzív osztályra, gégemetszést hajtottak végre, gépekre tették, mélyaltatásba helyezték, azonban állapota válságosra fordult, kómába esett. Egy hét telt el, mire a nemzet színésze kinyitotta szemeit.

Fotó: MTVA

Dia

	Rékasi Károly 2015-ben szenvedett súlyos motorbalesetet, az orvosok 45 percen át küzdöttek az életéért, hogy visszahozzák a klinikai halál állapotából. A színész bevallotta, nemcsak a balesetre nem emlékszik, de arra sem, hogy a felépülés első szakaszában mi történt vele.

Fotó: RTL Klub/Klinszky Gábor, Nagy Botond

Dia

	A Jászai Mari-díjas színművészt, Kautzky Armandot néhány évvel ezelőtt érintette meg a halál szele, miután belelépett egy darázsba, és az allergiás sokk után összeomlott a keringése. Állítja, átélte azt a fajta eltávozást a testből, amelyről sokan beszélnek, majd hirtelen dobogni kezdett a szíve. Ez az eset rádöbbentette őt arra, hogy jobban kell figyelnie az egészségére.

Ezt is szeretjük
Fotó: