
Deutsch Anita volt a Barátok közt sztárja - Ki nem találod, most mivel foglalkozik
Deutsch Anita művészeti vezetőként tevékenykedik.

Deutsch Anitát a Barátok közt című sorozatban ismerhettük meg, ő játszotta Szilágyi Andrea szerepét 2001 és 2007 között. Azóta persze többször is feltűnt néha, egy-egy epizód erejéig a karaktere a Mátyás király téren, de ma már nem látható rendszeresen a képernyőn. A 44 éves színésznő ma már elsősorban családanya, férjével, Kinizsi Ottóval két gyönyörű lányt nevelnek, Emmát és Hannit. Azonban, ha nem otthon, a családjával vagy a színpadon van, akkor egy nem mindennapi álláskörben tevékenykedik, erről a Reggeli mai adásában mesélt.
A Barátok közt egykori sztárja már három éve a Budafoki Pincejárat nevű projekt művészeti vezetője. Minden hónap első szombatján Budafokon több helyszínen is tartanak programokat a borok rajongóinak, kóstolókat és pincesétákat, emellett különféle kulturális eseményeket is szerveznek, ezekért pedig ő felel.
- Ez egy nagyon izgalmas feladat, mert tényleg a nulláról kezdtük el. A nulla abból a szempontból nem igaz, hogy itt volt Budafok, ahol meg voltak a pincék. Csak erről éppen nem tudott senki - magyarázta.

A színésznő nagyon élvezi azt, amit csinál, hozzátette, hogy a közösségi oldalakat is aktívabban kezdte el használni, ez a munkája szempontjából is fontos, emellett szeretné rajongóinak azokat a dolgokat megmutatni, amelyek számára fontosak. Bevallotta, nagyobbik gyermeke segít neki, hogy ügyesebben kezelje a közösségi platformokat, viccesen meg is jegyezte, hogy Emma lányának több követője van Instagramon, mint neki.
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- barátok közt